2010. április 14., szerda

A jövő a béke emberéé

Mint az egész országban illetve Európában, úgy felénk is lassan érkezik a tavasz. De az ige alapján biztosan tudjuk, hogy előbb vagy utóbb ugyan, de el fog jönni! (1Móz 8,22) De ezen túl, mi azt az országot és jutalmat várjuk, ami nem e világból való (Jn 18,36), amit nem az e világ szerint, hanem a szabályszerűen küzdők (2Tim 2,5) és a békességre igyekvők (Mt 5,9) nyerhetnek el, mert a jövő a béke emberéé. (Zsolt 37,37)

Április 10.-én szombaton  délbe Eszter leányunkat kivittem a vonathoz, mivel letelt a vakáció (ami alatt végig készült a vasárnapi vizsgára - míg mi imádkoztunk érte -  hála az Úrnak nem hiába, mivel sikerült). Ezután kb. déli 1,oo órára Brassóba mentem id. Veress Ernő testvérért és feleségéért, akikkel együtt ebédeltünk, majd Kézdire mentünk evangelizálásra, ahol Ernő tv. a Kol 3,1-4 alapján szolgált.


Április 11.-én vasárnap délelőtt Ernő testvérrel Csernátonba voltunk, ahol testvérünk az előírt ige, a Zak 3,1-10 alapján szolgált, majd az úrvacsorához járultunk a gyülekezettel.



Ebédre Ernő testvért Rákosi Árpád testvérrel kivittük Sárfalvára Bálint testvérék, majd Árpád testvérékkel ebédeltem. A délutáni alkalommal még Csernátonban szolgáltam, este pedig többekkel a gyülekezetből átmentünk Kézdire a befejező alkalomra, ahol Ernő tv. a Jn 4,1-15 alapján hirdette az igét, ami előtt a vendégek és a helybeliek közül többen is szolgáltak bizonyságtétellel, énekekkel.

Estére elért egy kisebb fázás is, aminek a hatása miatt két napig elég nem jól éreztem magam. De hála az Úrnak, most már jobban vagyok.

Ami pedig az anyaországban zajló választásokat illeti, kellemesen érintett a jobbközép győzelme (amit a párt elnöke többek között az imádságoknak és Istennek tulajdonított), ugyanakkor aggódok a szélsőjobb előretörése és populista megnyilvánulásai miatt, mivel úgy gondolom egy jogállam politikájának harci eszköze nem a hústestből fakadó és indulatokat gerjesztő nagy szavak (lásd jelenlegi balszélső kormánypárt) és a törvényen kívüli erőszak (ami semmiképpen sem egyeztethető össze a keresztyénséggel, illetve Jézus Krisztussal), hanem a józan párbeszéd kell legyen. Ami pedig a két hét múlva esedékes második fordulót illeti, úgy gondolom részünkről továbbra is az imádság az egyik legjobb alternatíva, azon felül pedig legyen meg az Úr akarata! Mindezek mellett hiszem és vallom, hogy az országok és nemzetek felemelkedésének egyetlen útja, az egyén őszinte és tartós Isten felé fordulása illetve megtérése.


Nincsenek megjegyzések: