2009. szeptember 21., hétfő

Engedelmesség és emlékezés

Gyönyörű őszi reggelre virradtunk szept. 20.-án amikor is sor került Sámuel fiunk bemerítésére, amire ő már egy éve várt.


Az áhítat alkalmával Veress Bálint a kézdivásárhelyi gyülekezet avatott munkása buzdított imára a 2Tes. 3,16 és a Jn. 14,27 alapján.


A jelenlevőket a Jn. 1,11-13 igékkel köszöntöttem, amiben az istenfiúság kiváltságáról szóltam. Ezt követően Borzási Gyula lp. a Mt. 16,15-16 alapján hét képet mutatott be az üdvösség evangéliumának munkájáról.


Majd nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy második gyermekünket Sámuelt bemeríthessem, akit az 1Krón. 28, 9 versével köszöntöttem.


"Te azért, fiam, ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel; mert az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért. Hogyha őt keresed, megtalálod; ha ellenben őt elhagyod, ő is elhagy téged mindörökre."

Kézrátétellel Borzási Gyula testvérrel együtt imádkoztunk Sámuelért.


Délután több dologról is megemlékeztünk. Többek között a baptizmus elmúlt 400 évéről, az Úr Jézus Krisztus érettünk hozott áldozatáról, és a hegyközszentimrei imaház építéséről, amire nézve megtartottuk a Szeretet lapban meghirdetett célgyűjtést is.
Borzási Gyula tv. szolgálatában átfogó képet nyújtott nekünk a baptizmus múltjáról, amit mindannyian időérzékünket elveszítve hallgattunk, majd a 105. Zsoltár 1-5 verse alapján szólt az igéből.
Felejthetetlen alkalom volt úgy családom, mint mindazon testvérek számára akikkel együtt örvendeztünk ezen a napon az Úr színe előtt.
Hálával a szívünkbe mondjuk: Soli Deo Glória!

2 megjegyzés:

iri írta...

Oh legyen az Ur aldott,micsoda orom a csaladban.

Judith írta...

Aldja meg Ot az Ur es titeket is!