2009. március 26., csütörtök

Újabb evangélizációs alkalmak

Az elmúlt héten eléggé el voltam foglalva mivel az imaház épületének hátsó részénél munkások dolgoztak és én kellett megvegyem nekik az anyagot amiből dolgoztak. A kicserélt ablakok spalettjeit pucolták be. A hét végéig sikerült megcsinálják egy részét. Az illemhely felujítására az evangélizációs hét után fog sor kerülni.
Szombaton, március 21.-én a körzetből négyen Kolozsváron voltunk a munkakongresszuson. Öröm volt személyesen is találkozni Bernard Kabaru Mwangi kenyai lelkipásztorral akit a Pro Afrika cd-n láttunk. Említett testvérünk dr. Giorgiov Adrián testvér tolmácsolásában beszélt az afrikai helyzetről, amiért jó ha imádkozunk.


A feleségem is velünk jött mivel a nőszövetség vezetőinek is volt gyűlésük. Ő hazament szülőfalujába mivel az édesanyját kiadták a kórházból és vállalta, hogy egy-két hetet mellette lesz.
Vasárnap, március 22.-én fiaimmal együtt Csernátonban, Márkosfalván és Kézdivásárhelyen voltam.
Március 23-29 között evangélizációs hetet tartunk itt Sepsiszentgyörgyön.
Hétfőn és kedden Novák Zsolt (Gyergyószentmiklós) testvérem hirdette az igét a Jn. 5,24-25 illetve a Rm. 8,11-17 alapján. Már első este voltak akik jelezték, hinni akarnak annak akit Isten elküldött. Második este ezek közül az egyik személlyel imádkozni is tudtunk. Az Úr adjon neki igazi megtérést és kitartást. Kedden este Zsolt testvérem énekelt saját énekei közül, ami úgy éreztem nagyon jó hatással volt a jelenlevőkre.
Szerdán Boros Róbert (Székelyudvarhely) szolgált a Lk. 5,1-11 alapján. Testvéremet elkisérte Erdő Levente testvér akinek jó bizonyságtétele volt. Ezen az estén többen eljöttek a csernátoni testvérek közül is.
Jó érezni és látni azt, hogy az Úr munkálkodik nemcsak a kívülről jöttek életében de gyülekezetünk tagjaiban is. Kérlek imádkozzatok érettünk, hogy Isten igéje jusson győzelemre sokak életében, az Ő neve dicsőségére!

Nincsenek megjegyzések: