2009. április 6., hétfő

Szeretem az Urat...

Elnézést kérek a lemaradásért de szeretném ott folytatni ahol félbehagytam.
Csütörtökön és pénteken, március 26-27.-én, dr. Simon József nagyváradi lp. tv. szolgált az És. 6,1-8 illetve az Ef. 5,22-33 alapján.
Szombaton és vasárnap, március 28-29.-én este Pardi Félix kémeri lp. tv. hirdette az evangéliumot a Mt. 8,1-3 illetve a Mk. 46-52; Mt. 11,21 igék szerint. Vasárnap délelőtt Bükszádon voltam Félix testvéremmel ahol szintén áldott alkalmat adott nekünk az Úr. Testvérünk a Jn. 5,21-29 versei alapján szolgált. Péntektől vasárnap délig Eszter leányunk is itthon volt a marosi szobatársával Antal Imolával.
A hét alkalmával többekkel is volt alkalmam együtt imádkozni nemcsak kivülvalókkal de a gyülekezet tagjai közül is. A befejező alkalom estéjén gyülekezetünk tagjai közül több mint húszan jelezték megújulási szándékukat. Dicsőség mindezért Istennek! Nagyon hálás vagyok azokért a testvéreimért akik besegítettek a vendégek ellátásában. A vendégek nálunk voltak szálláson de az ebédet és a vacsorát helybeli családok vállalták. Áldja meg az Úr azokat a testvérnőket akik estéről estére Máriaként hallgatták az igét, de azután a Márta szolgálatát is vállalták.
A következő hetem is nagyon zsúfolt volt, mivel több féle szolgálatot is be kellett töltsek. Az imaháznál dolgozó munkásoknak nap mint nap biztosítani kellett az alapanyagot amiből dolgozzanak. Emellett a teljesidejü apuka és a háziasszony szolgálata is az enyém volt.
Hétfőn, március 30.-án délelőtt Ivánitzki Efraim elöljáró tv. segítségével kicseréltem a két hátsó lengéscsillapítót, délután pedig Colceag Gábriel és Trinfa Gedeon elöljárókkal Brassóba megvettük a gyülekezeti illemhely felújításához szükséges dolgokat. Ezen a napon már nagyon szép tavaszi időt adott ami mennyei Atyánk. Hála a tavasz érkezéséért!
Keddtől csütörtökig, március 31-április 2. között, az említett teendők mellett a körzet minden gyülekezetét is meglátogattam. Csütörtök délelőtt a két első lengéscsillapítót is ki kellett cserélnem, mivel már nagyon kopogott a kocsi eleje.
Pénteken, március 3.-án délután a Székelyföldi Bibliaiskolában tanítottam. Ide magammal vittem kisebbik fiamat Jonatánt is, aki maximálisan kihasználta a trambulint mivel most nem volt foglalt.
Szombaton, április 4.-én hajnali 3,36-ra Brassóba mentem a feleségem után aki már nagyon hiányzott itthonról. Újból rájöttem, hogy ő pótolhatatlan a számomra, akiért nagyon hálás vagyok az Úrnak! Mindemellett örvendek, hogy az édesanyja mellett lehetett az elmúlt két hét alatt, akinek most nagy szüksége volt reá. Áldja meg az Úr anyósomat azokkal együtt akik mellette lesznek és adjon nekik bölcsességet és türelmet egymáshoz.
Vasárnap, április 5.-én egész nap itthon voltam és szolgáltam Sepsiszentgyörgyön az előírt igékből.

Zsolt. 24 A dicsőséges király méltó fogadása

I. Magasztalással 1-2.v.
1. Tulajdonáért 1.v.
2. Teremtő hatalmáért 2.v.
II. Hozzá méltó élettel 3-6.v.
1. Egy ma is időszerű kérdés 3.v.
2. Ma is érvényes feltételek 4.v.
3. Örömteljes következmények 5-6.v.
III. Felemelt fejjel 7-10.v.
1. Beismerve a levertség okát
2. A győztes királyra figyelve
3. Akaratát cselekedve Jn 4,35

Mk. 11,11-14; 20-26 A gyümölcstelen fügefa üzenete

I. Jézus ma is gyümölcsöt keres népe életében

II. Jézus kemény ítéletet (átkot) mond a terméketlenségre

III. A gyümölcstermés feltétele a hitből fakadó imádság

Hétfő, április 6.-a különleges nap a számomra. Ma negyvenöt éve annak, hogy megláttam a napvilágot. Annyira régen volt, hogy nem is emlékszem reá... Megvagyok győződve, hogy ez volt Isten akarata és terve. Szeretnék úgy élni, hogy ne okozzak csalódást teremtő és megváltó Istenemnek. Ma már többen is felhívtak a rokonok, ismerősök közül, akik nem fukarkodtak a jókívánságokban. Tegnap este a gyülekezet nevében Trinfa Gedeon a Zsolt. 27,1-6 versével köszöntött, amiből a 4. vers nagyon megérintett, mivel szívem vágyát fejezi ki.

"Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az Ő templomában."

Segíts Uram, hogy így legyen!

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

a Király család is köszönt téged szülinapod alkalmából:
zsolt 32:8
puszi neked

Névtelen írta...

Az Úr áldjon téged testvér,születésnapod alkalmából! Hegedüs Endre és családja magyarból.

KISS ZOLTÁN írta...

Köszi hugicám a megemlékezést és a köszöntést. Az igei kivánságra is nagy szükségem van.
Neked is Endre. Nagyon kedvesek vagytok. Köszi a DVD-ket is amit küldtél. Nagyon szép munkát végeztél. Az Úr áldjon meg titeket családjaitokkal együtt.
Szeretettel, Kiss Zoltán