2009. január 19., hétfő

Rohan könyörtelen az idő

Nem tudom mások hogy vannak vele, de nálunk olyan hamar eltelik egy-egy hét, hogy alig vesszük észre. Az elmúlt hét elején három napig kocsi nélkül voltam, annak javítása miatt. Ennek következtében több időt tudtam tölteni családommal, amit nagyon szükségesnek látok.
Kedd este elmentünk feleségemmel és kisebbik fiammal Sámuel egyik koncertjére, ami nemcsak neki de nekünk is nagyon jól esett.
Szerdán este Sámuellel megnéztünk egy számomra erősen megtévesztő jellegű filmet aminek a címe "Ami a Bibliából kimaradt" Kétes tartalmát még inkább igazolta előttem az, hogy kik azok a személyek akik ezt összeállították. Csak két nevet említek közülük, Kenneth ... illetve Copeland ... és a többit aki akarja értse meg.
Csütörtökön este itthon voltam a bibliaórán, majd gyülekezetünk vezetőivel beszéltünk a jövő lelki és anyagi vonatkozású teendőiről.
Pénteken disznót vágtunk. Csernátonban Rákosi András és felesége Rózsika házuknál folyt le a munka legnagyobb része az ők és Rákosi Árpád segítségével, akiknek ezúton is nagyon hálásak vagyunk. Este 7,oo órától ifjúsági alkalmat is tartottunk.
Szombat este a napi teendők után itthon az ifjúsági alkalmon is részt vettem.
Vasárnap délelőtt Bükszádon voltam. Az alkalom végén tartalmas lelki beszélgetésre került sor a gyülekezet tagjaival, amit hiszem, hogy az Úr áldássá tett minden tag számára. Miután hazavittem a mikóújfalusi testvéreket, Jankó György testvérhez mentem, akivel a jóízű ebéd és beszélgetés után Csíkszeredába mentünk, ahol szintén megtapasztaltuk az Úr áldását az előirt ige üzenetének mondanivalója által.
Hétfőn Isten kegyelméből és segítségével tovább folytathatom az elmúlt hétvégén félbemaradt feladataimat.

Nincsenek megjegyzések: