2008. november 13., csütörtök

Az elmúlt két hét

Eltelt majdnem két hét mióta nem írtam. Nem azért mintha nem lett volna mit, hanem mert nem a legjobban éreztem magam az elmúlt héten.
November 2.-án a hónap első vasárnapján itthon voltam és szolgáltam Sepsiszentgyörgyön.
A következő hét első felében felkerestem gyülekezetünk betegjeit - a kórházban levőkkel együtt - és néhány családot is meglátogattam. Közben a hétköznapi gyülekezeti alkalmakon is részt vettem. Ezen a héten újból nagyon keveset pihentem. Volt éjszaka, hogy 2-3 óránál többet nem tudtam aludni, ami nagyon kifárasztott. Hála az Úrnak, hogy utána vagyok. Nem tudom miért de ez 1-2 havonta megismétlődik és 4-5 napig tart. Hogy mi okozza ezt, (még) nem tudom...?!
Pénteken vagyis 7.-én meglátogattak Kaszta Áron és Klaudia, akik a közeljövőben Kolozsvárra költöznek. Többek között elmondták, hogy 1) A Kolozsvári Baptista Gyülekezetbe szeretnének beépülni és 2. Újat akarnak kezdeni ott. Mindkét vágyuknak szívemből örülök.
Délután a Hargitára mentem tanítani a bibliaiskolába. Nekem most volt az első alkalom ebben a tanévben. Péntek este egy, szombat reggel két órám volt, majd az áhítaton a Jn. 15,1-8 alapján imádkoztunk. Pénteken Rákossy Norbert és felesége voltak helyettem Csernátonban a fiatalokkal. Szombaton este itthon az ifjúsági óra alkalmával egy filmet néztünk meg, ami után jó beszélgetés és imádkozás alakult ki.
Vasárnap, 9.-én de és du Csernátonba este pedig Kézdivásárhelyen szolgáltam. Mindkét helyen pozitívan viszonyultak a testvérek a Szalárdi Öregek Otthona kastélyának megvásárlásához. A Kézdivásárhelyi Gyülekezet el is küldte a ráeső részt, ami had legyen jó példa gyülekezeteinknek.
Hétfőn néhány levelet kellett megírjak, majd délután Marosvásárhelyre indultam. Útban rövid látogatást tettem öcsém családjánál Fiatfalván (Székelykeresztúr mellett) akikkel kedves időt töltöttünk együtt a finom vacsora mellett. Az éjszakát Kelemen J. Sándor tv. családjánál töltöttem Maroson, akikkel reggel kevéssel 6,oo óra után Zilahra indultunk a rendkívüli tanácsülésre. Az Úr jelenlétét tapasztaltuk beszélgetéseinkben és döntéseinkben.
Szerdán dél múltával értem haza és 2,oo órakor már indultam is a körzetbe, ahol áldott alkalmaink voltak.
Imádkozva készülök a hétvégi férfikonferenciára, amit hiszem az Úr meg fog áldani. Úgy legyen!

Nincsenek megjegyzések: