2008. június 9., hétfő

Nálad van az életnek forrása... Zsolt. 36, 10

Pénteken Jonatánnal fogorvoshoz mentünk. Mivel két foga a szájpadlására kezd kinőni, fogszabályzóra lesz szüksége. Délután Eszter lányom kivételével kiruccantunk egy kicsit a Szentanna tó vidékére. Közben Mikóújfaluba megálltunk vizet venni, ahol Székelyföld egyik legjobb borvízforrása található.

A "Bedő" forrás, ahonnan 6. éve hordjuk a finom borvizet

A Szentanna tóhoz közel megálltunk szalonnát sütni, majd friss fenyőtobozt szedtünk, amiből első osztályú és nagyon finom légutakra való házi orvosságot lehet készíteni.

A "Szentanna"tó bejárata előtt 100 m-el

Szombaton este az ifjúsági alkalmat a Szűcs családnál tartottuk, amin az Izsák házassága témájával foglalkoztunk amiből néhány a házassággal kapcsolatos isteni alapelvet emeltem ki és beszéltünk meg. A végén fiatal testvéreim gyakorlati kérdéseire igyekeztünk választ keresni. Azért imádkozom, hogy az Úrban köttessenek fiataljaink házasságai!
Vasárnap abban a ritka örömben volt részem, hogy az egész család elkísért a körzetbe. Délelőtt Csernátonba voltunk és az előírt igével foglalkoztunk.

3Móz. 1,1-17 (Égő)Áldozatok

I. Az áldozat szükségessége
1. Ezáltal közeledhet(ett) az ember Istenhez
2. Ezáltal maradhat(ott) az ember közösségben Istennel
3. Ez (volt) az Úr iránti elkötelezettség kifejezője
4. Ez szolgálta/szolgálja a nép megőrzését és megújulását
II. Az áldozat hozó
1. Önkéntesen közeledett Istenhez 2.v.
2. Isten kinyilatkoztatása szerint kellett áldozzon 3.v.
3. Tudatában kellett legyen bűnös életének 4.v.
4. Tudatában kellett legyen Isten jelenlétének 5.v.
III. Az áldozat maga
1. Egészen égő áldozat - Le kellett mondjon róla teljesen
2. Hím - A legszebb, a számára/számomra legkedvesebb
3. Ép - Minőségi vagyis hibátlan
4. Minden társadalmi rétegben élő számára lehetséges - Tulokféle, juhféle és madárféle
IV. Az áldozat hatása
1. Engesztelést szerzett az ember számára 4.v.
2. Kedves illat volt az Úr előtt 9, 13 és 17.v.

A déli órában az ebéd után meglátogattam Rákosi Dezső testvért, aki a télen újult meg. Jó volt beszélgetni vele; hálát adtunk az Úrtól kapott kegyelemért és imában kértük az Ő erejét a küzdelmekben való kitartáshoz és győzelemhez.
Délután még Csernátonban, este pedig Kézdivásárhelyen lehettünk a délutáni Lk. 5, 33-39 igék mellett, amiből három dolgot értettem meg.
1. Istennek fontosabb a vele való kapcsolatom minden másnál
2. Jézus Krisztus töltheti be tartalommal gyakorlatunkat
3. Vannak dolgok melyek semmiképpen nem illenek: az Ige és a régi élet, új öröm régi, kő szívbe!
Az alkalom után a Veress család hívására kimentünk Sárfalvára. Kedves alkalmat adott az Úr a finom vacsora mellett. Az Úr áldja meg a kézdivásárhelyi gyülekezetet és misszióját!

A kézdivásárhelyi testvérekkel

Veress Bálint diakónus testvérrel a kézdivásárhelyi imaház előtt

Hétfőn reggel hálát adtam az Úrnak a tőle kapott békességért, ami az Ő áldozata árán lehet az enyém. Ugyanakkor azt is megértettem, hogy ez a békesség akkor maradhat meg ha én ezért kész vagyok mindent ami rajtam áll megtenni. Ez sok esetben részemről áldozatba kerül!
Később a gyerekek PC-jét telepítettem újra. Eszter leányom ezen a napon vizsgázott a hajtási jogosítványért, aminek az elméleti részét sikeresen vette (24 pont) de mivel elég régen nem ült kormánynál, nem merte vállalni a vezetést, csak majd néhány óra újabb gyakorlat után.
Kedden de meglátogattam Rákosi Tivadar testvért, akit vasárnap hajnalban a mentő vitt a sürgősségire, ahol agy ér dugulást diagnosztizáltak nála. Emiatt nem tudta mozgatni a bal kezét és lábát, ami most már kezd javulni. A Mal. 4 alapján az Istent félők igaz ítéletben való részesedéséről, szárnyai alatt való gyógyulásáról, öröméről és győzelméről beszélgettünk, majd imádkoztunk. Aki csak ismeri gondoljon testvérünkre és imádkozzon érte!
Délután a Mikóújfaluból való testvérekkel Bükszádra mentünk, ahol a Zsid. 11. részében felsorolt hithősök életgyakorlata alapján Isten lemérte hitünket. Testvéreim őszinte szívből fakadó imái mindig sokat jelentenek nekem. Hallgassa meg az Úr az övéi könyörgéseit!

1 megjegyzés:

Simon András írta...

Ti is elmondhatjátok "az én részem kies helyre esett". Gyönyörű a Szent Anna tó környéke, a képről jó emlékek jutottak eszembe. Kívánunk Tivadar testvérnek gyógyulást és az Úr áldását életetekre, szolgálatotokra.
Szeretettel András.