2008. június 6., péntek

...győzelmes jobbommal támogatlak... És. 41,10

Ez a hetünk is elég mozgalmasan kezdődött, mint általában. A hét első napjaiban kiszoktam/szoktuk értékelni a hétvégi (szombat és vasárnap) alkalmakat. Olyan kellemes dolog tudni, hogy az igeszolgálatokat illetően minden esetben számíthatok a Szentlélek segítségére, aki megérteti velem és a hallgatókkal azokat az igéket melyekből szolgálnom kell. (1Pt. 1,12)
Igyekszem számbavenni és a következőkben kiküszöbölni az elkövetett hibákat is, amiben első számú és legjobb "kritikusom" a feleségem, akivel az elmúlt héten szerdán, május 28.-án hálaadással emlékeztünk házasságkötésünk 20. évfordulójára. (!!!) Mindezek után azt tudom mondani, hogy JÓ AZ ÚR és ÉRDEMES BENNE BÍZNI!!! A következő időben is Tőle akarok függeni minden tekintetben!
Kedden de egy korban előrehaladott, felemás igában élő testvért látogattam meg, aki könnyek között, de örömmel mondta: Kiss testvér! Úgy örülök, hogy meg vagyok váltva! Azért imádkozom, hogy családom tagjai is velem legyenek a mennyországba! Az Úr hallgassa meg idős testvérem imáját! Ezután a kórházba mentem, ahol egy testvérnőt látogattam meg Sepsibükszádról. Lehangoltan mondta, hogy az utóbbi években a kórházban való bizonyságtételei alkalmával még soha sem tapasztalt ilyen nagy méretű ellenállást Isten igéjével szemben. A beszélgetés után imádkoztunk keménynyakú magyar népünk megtéréséért.
Délután előbb Mikóújfaluban, majd Bükszádon voltam, ahol a bibliaórai igékkel foglalkoztunk. Hálás voltam szívemben az Úrnak, hogy azokkal a Gáborokkal akikkel egy hete otthonukban együtt imádkoztunk, most a gyülekezetben örülhettünk együtt velük. Az Úr adjon nekik kitartást!
Este 9,oo-től Örkőn a sepsiszentgyörgyi roma negyedben voltam annál a családnál, ahonnan a feleség már a tavaly megtért és egy ideje kéri a bemerítését is. Miután beszélgettünk - amiben több dolog felől is megkérdeztem őt és férjét is - és imádkoztunk, jól esett hallani, hogy örömmel adott hálát a bűnei bocsánatáért és alázattal kérte az Úr segítségét a mindennapok harcaiban való kitartásért. Ivánitzki Efraim tv. fog segíteni a bemerítésre való felkészítésében.
Szerdán de házkörüli javításokkal foglalkoztam. Valakinek egy tömbházi postaláda ajtót készítettem és szereltem fel. Du Márkosfalván, Kézdin, este pedig Csernátonba voltam.
Csütörtökön de a feleségemmel a nyári programunkat próbáltuk átláthatóbbá tenni, ami szintén zsúfoltnak ígérkezik. Eljegyzés, két menyegző, szabadság, körzeti ünnepély, lp. családok hete, bemerítés Sepsiszentgyörgyön, stb. várnak megszervezésre. Az esti alkalomra a kezdés előtt fél órával való felhőszakadás miatt nem mindenki tudott eljönni az imaházba de hála az Úrnak Ő jelen volt köztünk. A befejezés után a tini fiukkal volt foglalkozás. Több olyan őket érintő dologról is beszélgettünk, amiről keresztyén körökben ritkán esik szó. Az Úr őrizze meg őket mindattól ami kárt tenne nemcsak testükben de lelkükben is. Imádságaikban ők is őszinte szívvel kérték ezt az Úrtól. Mennyei Atyánk hallgassa meg őket!

Nincsenek megjegyzések: