2008. január 19., szombat

Az emlékezés áldásai

Az elmúlt napokban megengedett a már több mint egy hónapja tartó hideg. Ez azt hozta magával, hogy én elkezdtem köhögni, erősen fájt a torkom és néhány napig elég gyengén éreztem magam. De milyen jó dolga van annak ilyenkor akinek gyógyszerész tanonc leánya van... Azonnal hozta a gyógyszert ami mostmár kezd hatni. Mindezek mellett én inkább a házipatika híve vagyok amit az utóbbi időben egy kicsit elhanyagoltam, de ezekután elhatároztam, hogy amennyire tőlem telik jobban fogok vigyázni magamra és a többit az Úrra az én gyógyítómra bízom.
Az elmúlt szombaton a szentgyörgyi ifjúsági órán összevetettük a mi terveinket Isten reánk vonatkozó terveivel. Jól esett hallani többek között, hogy vannak fiataljaink közül is olyanok akik gyönyörködnek az ige olvasásában és az Úrral való csendességben. Adja az Úr, hogy mindjobban szeressék Isten igéjét.
Vasárnap Csernátonba, Márkosfalván és Kézdivásárhelyen voltak Istentől megáldott alkalmaink. A de ige kapcsán három emlékkövet néztünk meg:
I. Isten népe vezetőinek emlékköve Válasszatok férfiakat... 2.v.
1. Akik a frigyládát vitték
2. Akik elől mentek (Zsid. 13,7)
3. Akik bátrak voltak veszélyes helyzetekben is
II. Isten tetteinek emlékköve Vegyétek fel, vigyétek át magatokkal... 3.v.
1. Az Egyiptomból való szabadulás
2. A Veress tengeren való átkelés
3. A pusztai gondviselés
III. Tennivalónk emlékköve Mondjátok meg fiaitoknak... 7.v.
1. A szabadulásról való bizonyságtétel 2Móz. 12, 26-27
2. Az Úr törvényének tanítása 5Móz. 6,6-7
3. Hiteles életgyakorlat 1Kor. 9, 27
Hétfőn a Hargita Táborban voltunk a SzMk közösségápoló napján, ahol Boros Róbert búzdított imára majd Borzási István testvér tartott egy előadást a Hogyan készüljünk az evangélizációs hetekre? címmel. Nekem nagyon áldásos alkalom volt és az Úr szólt hozzám.
Kedden betegeskedtem, majd szerdán és csütörtökön az Ezsdrás könyve alapján levő bibliaórai igék tanítottak Istenbe vetett bizalommal dolgozni.
Péntek este nagyon jó beszélgetésem volt a csernátonba levő ifjakkal, különösen azzal a négy fiatallal akik az utóbbi időben rendszeresen járnak a szerda esti bibliaórákra és az ifjúsági alkalmakra. Kérlek imádkozzatok értük, hogy adjon az Úr nekik élő hitet és igazi megtérést.
Ma szombat van és a holnapi alkalmakra készülök. Délbe Rákosi Rózsikáék vagyunk meghívva ebédre az egész család. Holnap de Bükszádon este pedig Csíkszeredában leszek. Imádkozzatok ezekért a gyülekezetekért, különösen a Csíkszeredaiért, hogy rendeljen Isten nekik minél hamarabb lelkipásztort, amiben adjon az Úr egységes látást a Szentegyházi, esetleg más gyülekezet testvériségével. "Emlékezzél meg a te gyülekezetedről melyet megváltottál... Zsolt. 74, 2

Nincsenek megjegyzések: