2010. október 18., hétfő

Szolgálatok Isten népe között

Az elmúlt hetek alatt is kézzelfoghatóan tapasztaltuk Isten kegyelmét és segítségét családunkban és a gyülekezetekben illetve a szolgálatokban amit Isten népe között végzünk.
Többek között a helyi gyülekezet felújította a fásszínt ahova a téli tüzelő egy részét már be is hordtuk. Az egyik helyi tv. "színháznak" nevezte el :)) Nagyon jól esik esténként egy kis tüzet rakni, mivel az éjszakák elég hűvösek lettek. Elég hosszú ideig valamilyen fázásos vírussal is küszködtem, de már talán egy kicsit jobban vagyok. A 2003-ban ki nem kezelt tüdőgyulladás miatt elég érzékeny vagyok minden kisebb megfázásra, úgyhogy emiatt jobban kell vigyáznom magamra.
Október 2.-án szombaton Budai Lajos tv. kérésére részt vettem a Zilahi Bibliaiskola felvételijén, ahol hat jelentkezőt hallgattunk meg és vettünk fel.
Október 9-10.-én családommal együtt Székelyföldön voltunk, ahol szombaton Szűcs Tibor és Tóth Enikő menyegzőjén a köszöntés mellett evangélizációs jellegű igével szolgáltam, vasárnap délelőtt pedig Kézdivásárhelyen és Tamásfalván hirdettem Isten igéjét, ahol hálaadó alkalom volt.

Szűcs Tibor és Enikő

A hálaadásra készülő tamásfalvi gyülekezet és a vendégek

Kézdivásárhelyen mint mindig, most is nagy szeretettel fogadtak bennünket a testvérek. Délben Veres Bálint diakónus testvérék Sárfalván ebédeltünk, este pedig János Csaba lp. testvérem családjával Kovásznán fogyasztottuk el az ízletes vacsorát. Ezután Szentgyörgyön meglátogattuk Bogyó Sándor testvért és családját (náluk aludtak gyermekeink) akik nagy szeretettel fogadtak bennünket, majd meglátogattuk Dóczi Tibor, lelkipásztori szolgálatra meghívott végzős teológiai hallgatót, abban a lakásban ahol majdnem nyolc évig mi is laktunk. Hétfőn dél körül indultunk haza a fiukkal, mivel a feleségem ott maradt egy időre, hogy az utolsó évét is befejezze annak az iskolának amit két évvel ezelőtt elkezdett.
Október 12.-én kedden a helyi polgármesteri hivatalba voltam hivatalos, ahol a helyi önkormányzat tanácsa egy ünnepi alkalmat szervezett tizennégy olyan házaspárnak akik 50 éve házasok. Ezek között volt a mi gyülekezetünkből Szíjártó Miklós és kedves felesége is. Köszöntésemet a Zsolt 73,23-28 igeversek üzenetével tolmácsoltam. A következő napokban több családot is sikerült meglátogatnom itt helyben és a körzet helységeiben is.
Október 13.-án szerdán este a helyi gyülekezet szolgálattevőinek egy részével találkoztam, akikkel a szolgálatunkkal kapcsolatos dolgokról beszélgettünk majd ezért imádkoztunk.
Október 14.-én este Rátonba látogattam meg egy családot, ami után a gyülekezetben volt alkalmam szolgálni. Ezután néhány testvérrel beszélgettünk még egy jó darabig.
Október 15.-én pénteken este itthon Krasznán az alkalom után a törekvőkkel volt felkészítőnk a bemerítésre.
Október 16.-án szombaton 8,30-16,00 között a Zilahi Bibliaiskolában voltam ahol előbb egy perecseni diákot vettünk fel, majd a Keresztyén élet tanfolyam 1-3 leckéjét adtam le a diákoknak. Örülök a jó ízű beszélgetésnek ami a leckék témája kapcsán kialakult. Az Úr áldja meg a diákokat a tanárokkal együtt!


Október 17.-én vasárnap délelőtt Kiss Vivien bemutatására került sor, amely alkalmon Módi Miklós szilágyszentkirályi lp. szolgált. Délben Fehér István tv. családjánál ebédeltünk Dimény Miklós testvérékkel együtt, ami után fiaimmal, és két testvérrel Szalárdra igyekeztünk, mivel hálaadó ünnepélyre hívott az ottani gyülekezet. Az alkalom után Nagy István lp. kérésére ifjúsági órán is szolgáltam, majd feleségem testvéreivel és családjukkal töltöttünk kedves perceket a finom vacsora mellett. A nagy köd ellenére kevéssel éjfél előtt az Úr oltalma alatt hazaérkeztünk. Minden alkalomért, üzenetért és áldásért az Úré legyen a dicsőség!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Most kivételesen jól esett a beszámoló,főleg a székelyfőldi utról.Köszönöm a képet a tamásfalvi gyülekezetről,olyan jó volt látni a testvéreket,rokonokat.Rég nem jártam ott.Áldást és erőt a sok munkához.
Üdvözlöm a családot .Rózsika