2009. április 21., kedd

Áldások és próbák kereszttüzében

Ebben az évbe úgy elröppentek a nagypénteki és a feltámadási ünnepek, hogy alig vettem észre. Érdekes, hogy ez nemcsak nekem de családom tagjainak is így tűnt. Mindezek mellett hála az Úrnak, számomra újabb áldást jelentettek azok az Igék amelyekkel találkoztam.
Nagyhét estéin mind az öt gyülekezetbe eljutottam.
Nagypénteken de Csernátonba, délután Márkosfalván, este pedig Kézdivásárhelyen szolgáltam.
A feltámadás ünnepének első napján de Bükszádon este itthon Sepsiszentgyörgyön voltam.
Ünnep második napján de Csernátonba, du Márkosfalván, este Kézdivásárhelyen hirdettem a feltámadás tényének örömhírét. Többnyire az előírt igéket vettem alapul, amelyekből adott az Úr friss üzenetet is. Hasonlóképpen vélekedtek többen az említett gyülekezetek tagjai közül is. Az Úré legyen ezért is a dicsőség!
Április 16-17.-én én is résztvehettem a Zilahon és Perecsenben tartott konferencián. Bocsássatok meg nekem, de én kissé csalódva jöttem haza. Röviden fogalmazva: többet vártam ezektől az alkalmaktól! Senkit nem szeretnék ezzel bántani, de úgy érzem ezt le kellett írjam.
Vasárnap, ápr. 19.-én reggel mikor indulni akartam a körzetbe, nem indult be a kocsim. Teljesen le volt merülve az akkumulátor. Ivánitzki Efraim tv. kis Matiz kocsija segített ki, így juthattam el de Bükszádra, este pedig Csíkszeredába.
Hétfőn, ápr. 20.-án kiderült, hogy a kb. 9 éves akku felmondta a szolgálatot és mindamellett, hogy az utóbbi költségek után ez most egyáltalán nem hiányzott, újat kellett venni helyette, hogy tovább látogathassam a körzet gyülekezeteit. Bízok abban, hogy Aki eddig gondoskodott rólam és a kocsi költségeiről, Az a következő időben sem feledkezik el erről.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Miért okozott csalódást a konferencia? Miről szólt, kik voltak az előadók?
L. János.

Névtelen írta...

A konferencia témái nagyon igéretesek voltak: Jézus Krisztus missziója és a gyülekezet megujulása majd Hogyan építsünk egészséges gyülekezetet? Az előadó dr. Nigel Wright a Spurgeon Collage igazgatója mindenképpen felkészült ember, voltak értékes gondolatai is, de egy ilyen hires baptista intézmény vezetőjétől én több lelkiséget reméltem. Hiányoltam pl., hogy az előadó egyetlen alkalommal sem imádkozott, ami engem kissé összezavart. Valószínű ez volt csalódottságom egyik oka. Az is megtörténhet, hogy saját lelkiállapotom miatt volt ez az egész. A péntek reggeli áhítat ellenben számomra mindennél többet ért. Mindezek mellett nem szeretnék rosszabb lenni Spurgeon anyjának tyúkjainál, akik a szemétdombon is megtalálták a magot. Biztos vagyok benne, hogyha az említett témában hazai vezető testvéreim szolgáltak volna, most nem így éreznék.
Részletekért lásd János Csaba és Simon András legutóbbi blog beszámolóit.
K. Z.

Névtelen írta...

Jézus Krisztus missziója?
Nagyon tetszik ez a téma.
Egy ideje már forgatom a szívemben azt a gondolatot, hogy miért volt más Jézus lélekmentő szolgálata, módszere, mint a mai gyülekezeteké. Mert ha figyelmesen megvizsgáljuk, el kell ismernünk, hogy másképp csinálta az Úr Jézus, mint manapság az evangélisták és a gyülekezetek.
Ez is megérne egy blogsorozatot.
Üdv. János...