2012. december 17., hétfő

A várakozás ideje alatt...

pénteken, december 4-én feleségemmel és néhány szalárdi és nagyváradi rokonunkkal az Emánuel Keresztyén Egyetem karácsonyi koncertjén vettünk részt, ahol nagyobbik fiunk Sámuel tanul és a kórusban is énekel. 


Összekötve a kellemest a hasznossal, elhoztuk a szerkesztőségből a körzet részére megrendelt 2013-as sajtótermékeket, meglátogattuk Bálint Pál testvéréket új otthonukban akik finom ebéddel fogadtak bennünket, majd hazafelé jövet Marika húgomék is beléptünk egy rövid időre. Jól esett látni mindazokat akikkel találkoztunk. Az Úr áldja meg őket! 

Szombaton, december 15-én nagyfalui szépen felújított imaházban voltunk a Zilahi Missziókerület év végi küldöttgyűlésén, ahol többek között sor került a megüresedett missziókerületi vezetőség kiegészítésére is. Az új vezetőség összetétele a következő:

Pardi Félix - elnök
Szűcs Sándor - alelnök
dr. Kovács József - titkár
Kiss Zoltán - pénztáros
Módi Miklós
Nagy István
ifj. Veress Ernő 


Pardi Félix lp. előadása

Vasárnap, december 16-án délelőtt a Cigány testvéreknél voltam fiammal Sámuellel együtt. 
Délután 14,oo órától a helyi kultúrotthonba voltunk az immár hagyománnyá vált jótékonysági alkalmon, ahol többek között a Cigány Gyülekezet énekkara és a Magyar Gyülekezet pengetős zenekara is szolgáltak, id. Dimény Sándor ill. Bódizs Béla testvérek vezetésével.


A 2Kor. 8,1-9 verseivel köszöntöttem a jelenlevőket


Bana György tv. bizonyságtétele (Háttérben a Cigány Gyülekezet énekkara)

A krasznai pengetős zenekar

Este itthon szolgáltam a Jer. 32,36-44 alapján, amit hiszem, hogy az Úr nemcsak számomra, hanem a jelenlevők számára is áldássá tett és tehet. 

Legyen áldott az Úr neve mindenért!

Nincsenek megjegyzések: