2011. szeptember 22., csütörtök

Falunapok...

voltak az elmúlt hét végén Krasznán. Szombaton a megnyitón én is részt vehettem gyülekezetünk fúvószenekarával együtt. Ábrahámról, a hívők egyik példaképéről szóltam, a Zsid 11,8-10; 14-16 alapján. Istentől kértem és kaptam ezt az igét és azt, amit elmondhattam. Tudom, nem volt véletlen! (Mt 24,14) Meg vagyok győződve, hogy Isten gyermekeinek egyik legnagyobb felelőssége és feladata bizonyságot tenni Megváltójáról bármikor (alkalmas és alkalmatlan időben), bárhol (imaházakban, templomokban, hivatalokban, stb.) és bárkinek (egyszerű, nagyszerű embereknek) adódik rá alkalom. Ez a mi dolgunk, a többi az Úré! Áldom az Urat ezen lehetőségekért is!


Vasárnap vendégünk volt Veress Bálint gyülekezeti vén Kézdivásárhelyről, akikkel délelőtt a Cigány, délután a Keceli, este pedig a Krasznai Gyülekezetben szolgáltunk. Péntek és vasárnap este itt volt Dóczi Tibor sepsiszentgyörgyi lelkipásztor is, aki mindkét alkalommal szolgált gyülekezetünkben.
Vasárnap délután tartottuk gyülekezetünkben a tanévnyitó alkalmat, amikor a Jn 6,1-14 alapján szolgáltam, majd hálát adtunk és imádkoztunk új iskolaévet kezdő gyermekeinkért, szüleikért, tanítóinkért, pedagógusainkért, nevelőinkért, stb. Jó volt látni azon gyerekek örömét, akik koruknál fogva egy következő vasárnapi iskolai csoportba léptek. Az Úr áldja meg őket, szüleikkel, nagyszüleikkel, tanítóikkal, tanáraikkal együtt!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Aldjon meg titeket az UR!...es szolgalatotokat! (tothek Margitta)