2010. március 16., kedd

Az Úr oltalma és áldása kiséretében

Március 7.-én vasárnap egész nap itthon voltam. Délelőtt úrvacsorához is járultunk, délután pedig két idős és beteg testvért látogattam meg, este pedig az alkalom után a körzet gyülekezeteinek a vezetőivel a június utáni lelkipásztor kérdésről tanácskoztunk.
Március 9.-én kedden Nagyváradra indultam. Este a szó szoros és átvitt értelmében is királyi vacsorában volt részem Maci hugom vendége voltam, aki a férje után Király nevet visel. Jó volt velük és két aranyos fiukkal találkozni és beszélgetni.
Március 10.-én szerdán a Magyar Baptista Szövetség tanácsülésén voltam. Este a Biharpüspöki Gyülekezetben szolgáltam Papp Dezső lp. testvéremmel együtt.
Március 11.-én csütörtökön délelőtt és koradélután Szalárdon, Érszőlősön és Berettyószéplakon néhány rokon családnál tettem rövid villámlátogatást. Este 7,oo órától a Rátoni Gyülekezetben szolgáltam, ami után Papp István elöljáró testvér vendége voltam.
Március 12.-én pénteken reggel Papp László széplaki lp. testvéremmel Szilágyerkedre mentünk a TELEK találkozóra, ahonnan délután magunkkal hoztuk Takács Zoltán mátészalkai (Magyarország) lelkipásztort aki a krasznai körzet vendége volt ezen a hétvégén. Az említett vendég lp. Dimény Miklós gyül. vénnel a cigánygyülekezetben én pedig a magyar testvérek között szolgáltunk. Éjszakára mindketten Dimény Miklós elöljáró vendégei voltunk.
Március 13.-án szombaton reggel Miklós és Zoltán testvérek Erkedre menetek mivel ezen a délelőttön ott az egyik előadó a Takács Zoltán volt. Én pedig Mihályfalvára mentem Papp László testvéremmel és vendégével, mivel a kocsimat Széplakon hagytam ahol Balogh Barna testvérem kicserélte a bal első féltengely külső részét ami a kanyarokban már nagyon recsegett. Jó volt találkozni a régi ismerősökkel ott ahol legutoljára 2002-ben voltam hasonló jellegü találkozás alkalmával.
Március 14.-én vasárnap délelőtt Krasznahorváton szolgáltam Dimény Ernő elöljáró testvérrel. A finom ebédet Dimény Miklós testvérék fogyasztottuk el. Délután Kecelbe Cseke András testvérrel mentünk. Este Krasznán szolgáltam az előírt igéből, ami után a gyülekezet fúvós zenekarával részt vettem a március 15.-e alkalmára rendezett koszsorúzáson. A község központjában a Petőfi Sándor szobránál való koszorúzás előtt a Zsid. 1,14 alapján szóltam a világ legnagyobb szabadságharcosáról, az én szabadítómról és megváltómról Jézus Krisztusról. Vacsorán Dimény Ernő testvér családjánál voltam.
Március 15.-én hétfőn havas reggelre ébredtünk. A reggeli után hazafelé indultam, mivel erre a hétre Sepsiszentgyörgyön hitmélyítő és evangélizációs estéket szerveztünk. Útközben találkoztunk össze dr. Giorgiov Adrián testvéremmel aki az első három estére a meghívottunk. Utunk egy részét erős havazásban sőt hóviharban kellett megtegyük de az Úr kegyelméből békességben és idejében hazaértünk. Jóleső érzés volt újra látni családomat és testvéreimet akik már hiányoztak. Adrián testvér a Mk. 3,1-6 alapján szólta Isten igéjét. Jó légkör alakult ki és éreztük az Úr jelenlétét. Áldott legyen az Ő neve! Továbbra is alázattal kérjük az Ő áldásait! Imádkozzatok érettünk! Köszönjük!

Nincsenek megjegyzések: