2012. október 15., hétfő

Örömteljes események

történtek körzetünkben az utóbbi hetek alatt...
Hála az Úrnak Ő meghallgatta imádságainkat amiért majdnem két éve imádkozunk a Cigány Gyülekezettel az új imaház felépüléséért. Ebben nagy segítséget jelentett községünk polgármesterének és tanácsának segítsége aki egy telket adományozott imaház építésre és az alsó födém beöntésére is innen kaptuk a betont. Ezen a placcon tartottunk már két ízben bemerítést az elmúlt két évben. (Az utóbbiról élő közvetítés is volt ami visszanézhető gyülekezetünk oldalán.)
Az utóbbi bemerítés utáni héten érkezett hozzánk Hunter Vadász János ny. lp. testvér az Egyesült Államokból, aki elhozta az Észak Amerikai Magyar Baptista Szövetség adományát 5000 (ötezer) USD-t erre a célra, amiért ez úton is nagyon hálásak vagyunk és az Úr Jézus nevében megköszönjük. Ez az összeg a következő magánszemélyektől illetve gyülekezetektől érkezett:

- rev. Hunter Vadász János és Márta, Santa Monica                   800 USD
- Szabó Zoltán és Ilona, Palm Bay                                            300 USD
- Alhambrai Magyar Baptista Gyülekezet                                1.000 USD
- Detroiti 1. sz. Magyar Baptista Gyülekezet                              750 USD
- Chicagoi Magyar Baptista Gyülekezet                                     700 USD
- Clevlandi Magyar Baptista Gyülekezet                                     650 USD
- Bethesda Magyar Bibliai Gyülekezet                                       500 USD
- Santa Monicai Magyar Bibliai Gyülekezet                                300 USD
________________________________________________________

Összesen                                                                             5.000 USD

Az Úr áldását kívánjuk úgy a magánszemélyek, mint a gyülekezetek és a szövetség életére és munkájára.

Had álljon itt néhány kép az építkezésről...

Bemerités 2012 szept. 16-án még az imaház alapján

Falazás 2012. szept. 20.

Tetőzés 2012. szept. 24.

rev. Vadász János és Márta testvérek az új imaház előtt

A pirosban levő imaterem előtt 2012. okt. 7.

Szeptember utolsó vasárnapján a Krasznai Gyülekezet pengetős zenekarával (több mint 70-en) a Szatmárnémeti Gyülekezetbe voltunk egész napos vendégszolgálaton a szatmári testvérek meghívására, akik nagy szeretettel fogadtak bennünket.


Október 7-én bemeritési ünnepélyünk volt a Krasznai Magyar Gyülekezetben ahol Kiss Lehel szamosújvári és Hunter Vadász János Santa Monocai lelkipásztorok szolgáltak.



Október 13-án a Krasznai Kulturális Napok keretén belül a Zsolt. 16. részével köszönthettem gyülekezetünkből Kocsis Lajos és Tóth Imre testvéreket feleségeikkel együtt akik ebben az évben ünnepelték házasságkötésük 50.-ik évfordulóját. "A szentekben akik e földön vannak, azokban van minden gyönyörűségem."


Az Úr áldja meg az Ő munkáját úgy a magyarok, mint a cigányok között. Hálásak vagyunk Istennek azokért akiket használhatott és használni fog a jövőben is országa terjedésében. 

Mindenért az Övé legyen a dicsőség!

2012. szeptember 19., szerda

Szolgálataink

Szeptember 8-án menyegzőnk volt itthon Krasznán. Pap Gedeon és Kocsis Emese kötöttek házasságot. Ez alkalommal Borzási Pál tv. szolgált az 1Kor 13 alapján. (Ha lesz kép, majd felteszem azt is...)

Szeptember 9-én vasárnap Koltón voltunk családommal együtt bemerítésen. Mivel a koltói testvéreknek jelenleg nincs lelkipásztoruk, nemcsak az igeszolgálat, hanem a bemerítés szolgálatát is kellett végezzem.

 Balról: Halász Jenő elöljáró, Koncsárd Aliz, Koncsárd Balázs és K Z

Szeptember 15-én Ákoson voltam a Roma Női Csendes-napon ahol együtt énekelhettem a Krasznai Roma Gyülekezet énekkarával amit Dimény Sándor tv. tanít és vezet. 

A Krasznai Roma Gyülekezet énekkara

A feleségem volt az egyik előadó

Szeptember 16-án du 4,oo órától szabadtéri bemerítése volt a Krasznai Roma Gyülekezetnek. 

Fogarasi Dezső roma lp. Varga Roky, Varga Ady és K Z

Alkalmi igét hirdetett Fogarasi Dezső roma lp. Ákosról a Csel. 2,36-42 alapján.


Ezt az örömteljes alkalmat együtt ünnepelte a két (magyar és roma) gyülekezet. Jelenvolt gyülekezetünk ének és zenekara is. Hála az Úrnak, hogy sokan eljöttek a cigánysorról is erre az alkalomra. Az Úr hallgassa meg érettük mondott imádságainkat.

A zenekar és a hallgatóság egy része

Ezt az alkalmat élő közvetítésben is lehetett követni. Mindezekért Istenünk neve legyen áldott!

2012. augusztus 30., csütörtök

Az utóbbi hetekről röviden

Augusztus 5-én az aratásért adtunk hálát itthon Krasznán. Úgy délelőtt mint délután Frank Róbert és Giricz László tv-ek szolgáltak Magyarországról. Lelket felemelőek voltak a bizonyságtételek és az énekkar aratásról szóló énekei. Sajnáljuk, hogy internet hiány miatt ezen a napon nem lehetett élő közvetítés! (Képek később...)
Augusztus 6-12 között 52 helyi fiatallal a Hargitán voltunk, ahol velünk együtt 142 fiatal táborozott "Az Isten tábora ez!" mottóval. Ezzel párhuzamosan gyermekhét, tinihét és mozgássérültek hete is volt, akikkel együtt  több mint 280 személy táborozott ezen a héten. Mozgalmas és izgalmas hetünk volt a szó szoros értelmében is. Jól esett együtt imádkozni a megtérni és megújulni vágyókkal, akiket az Úr tartson meg az Ő kegyelmében. A délelőtti előadások és az esti evangélizációk alkalmával Isten igéjével id. Veress Ernő, id. Máté Zoltán, Deák Zsolt, Borzási Pál, Kiss Ottó, Kelemen J. Sándor és Kiss Zoltán szolgáltak. Az Úr áldását kívánjuk Joó Zoltán és Erika életére akik jelenleg a tábort és az ott levő alkalmakat igazgatják.

Krasznai táborozók

Az azt következő héten 13-19 között Kovásznán voltunk a feleségemmel egy néhány napos fizioterápiás kezelésen. Ez idő alatt többször találkoztunk János Csaba testvérrel és kedves családjával úgy otthonukban mint a gyülekezetben. Különösen jót tett nekünk a mofetta (98%-os tiszta széndioxid és radon gáz) kezelés. 

János Csabával (Sepsiszentgyörgyön)

Ezen a héten Kovásznán, Csernátonban és Kézdivásárhelyen is meglátogattuk a gyülekezetet és szolgáltunk a testvérek között. 
Augusztus 20-24 között részt vettünk a lelkipásztor családok hetén is, ahol a szolgálatok mellett jó volt együtt imádkozni gyülekezeteink és a lelkipásztori közösség megújulásért.

Lelkipásztorok és családjaik a Hargitán

Augusztus 26-án Sepsiszentgyörgyön voltunk ahol megalakulásának 100. évfordulójára emlékezett a gyülekezet. Sok ismerős arc, rengeteg kedves emlék, stb. Mindenért Istené legyen a dicsőség!

Néhány kép erről az alkalomról...

A jubiláló gyülekezet

Dél előtt Máté Miklós lp. hirdetett igét

Délutáni alkalom: Hogyan tovább...?!

Feleségem szolgálata

A kvartett énekli: Nincsen oly hű barát mint Jézus...

A jubileum szolgálattevői

Együtt is emlékeztünk...

A Sepsiszentgyörgyi Gyülekezet lelkipásztorai 1978-2012 között

"Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek!"
Jer 6,16

2012. június 25., hétfő

Az utóbbi időben...

... arra tanított az Úr, hogy több csendre és alaposabb önvizsgálatra van szükségem. Ez többek között azért is fontos nekem, hogy megérthessem az Úr aktuális üzenetét személyes életem, családom és az Istentől rám bízott gyülekezetek részére. Ezt ma reggel az Úr a következő igevers által erősítette meg számomra: "Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen; (...) Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze testedet, és ne mondd az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját." (Préd. 5,2; 6)
Uram őrizd meg nyelvemet és gondolataimat, hogy meg ne hiúsuljon érted végzett munkám !

Mindezek mellett sok más áldásban is volt részem az elmúlt hetek alatt. Ezekről csak röviden...

Június 17-én bemerítésen voltam Szeghalmon, a Gál Lajos lp. testvér által pásztorolt gyülekezetben, ahol sok kedves testvérrel ismerkedhettem meg. Testvérünk családjában áldott közösséget töltöttünk együtt.


Délután a Berettyóújfalui Filadelfia Gyülekezetben szolgáltunk útitársammal, Dimény Ernő testvéremmel.

Június 23-án a helyi fúvószenekar tagjaival Szilágysomlyón voltunk egy fúvóstalálkozón, amit az ottani magyar és román gyülekezetek szerveztek. 


Június 24-én délelőtt Horvátba voltam, kora délután 3,oo órától pedig a Cigány Gyülekezetben két kisgyermeket mutattunk be az Úrnak és érettük imádkoztunk, amely alkalommal Fogarasi Dezső Ákosról szolgált köztünk Isten igéjéből. 

Délután 5,oo órától a magyar gyülekezetben volt megtartva a Zilahi Bibliaiskola évzáró istentisztelete. Isten igéjét Péter István sarmasági lp. hirdette az 1Sám 3,1-4,1/a igék alapján. A hat végzős diák bizonyságtétele után a diplomaátadás következett, ami előtt Budai Lajos zilahi lp. és a bibliaiskola igazgatója köszöntötte a diákokat és az ünneplő gyülekezetet. Mike Daly angliai lp. és IMF vezető gyakorlati tanácsokkal látta el a diákokat és a jelenlevőket. (Ez alkalmat bárki visszanézheti a gyülekezetünk élő közvetítésének oldalán.)


Az alkalom után tanárok és diákok közvetlen családtagjaikkal az alagsor gazdagon megterített asztalainál élvezhették a krasznai gyülekezet vendégszeretetét.

Mindenért Urunk neve legyen áldott!

2012. május 12., szombat

Isten kegyelme és irgalma

Egy jó ideje az alább megnevezett áhítatos könyvből olvasok reggelenként, ami gyakorlatiasságánál fogva többször megítélte hiányosságaimat. A tegnap reggel olvasott elmélkedés számomra nagyon sokat jelentett. Megvizsgált, rávilágított régi természetem maradványaira, amit olykor szeretnék átmenteni az Úr szolgálatába, keresztyén mázzal bevonva. Összetörve kértem az Úrtól bocsánatot, aki kegyelmes és irgalmas Isten. 
Az alábbiakban ezt osztom meg veletek...

Május 11.
Tagadja meg magát

"... te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted..." Jón 4,2

Jónás prédikálására Ninive megtért, Isten pedig nem hajtotta végre a kilátásba helyezett ítéletet. Jónás emiatt nagyon megharagudott. Mindenki örül Isten megbocsátó kegyelmének, még az angyalok is a menyben, csak Jónás háborog, és fenti igénket nem hálával emlegeti, hanem szemrehányást tesz Istennek azért, hogy Ő ilyen.
Miért? Mert Jónás megtért ugyan az engedetlenségből és elment Ninivébe, de a természete nem változott meg. A neveltetéséből az következik, hogy gyűlöli Ninivét. Az elvei, a maga igaza még mindig elválasztják őt Istentől. Márpedig Isten kezében csak az használható, aki nemcsak egy-egy bűnét hagyja el, hanem új természetet, új szívet is kap.
Sok hívő ember elakad ezen a ponton. Van már közösségük Istennel, kaptak bocsánatot sok bűnükre, de amíg minden tulajdonságukat, az erényeiket is az elveiket, az igazukat nem teszik oda Isten ítélete alá, nem lesznek örvendező, felszabadult, Istennel mindenben egyetértő emberek, hanem csak duzzogó, ítélkező, keserű keresztyének. 
Jézus Krisztus ezt mondta: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát." (Mt 16,24) Tehát nemcsak a rossz tulajdonságait, hanem önmagát, az egész Isten nélküli természetét, mert enélkül a szíve még nem lesz az Úré. Lehet, hogy már hisz, de a kínosan precíz vagy bosszantóan rendetlen, indulatos, vagy félénk természete akadályozza a szolgálatban. Mint Jónást is.
Ezért Jézus húsvét után Pétertől csak ezt kérdezte: Szeretsz e engem? Mert ha szíve egészen az Úré, ha szereti Őt teljes szívéből és lelkéből, akkor lesz a szolgálata erőteljes, örömteli, akkor nem vád, hanem magasztalás lesz ajkán: Te kegyelmes és irgalmas Isten vagy.
Mit őrzök még a régi természetemből, esetleg keresztyén mázzal bevonva?

Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja (Áhítatok az év minden napjára)

2012. április 19., csütörtök

Evangélizációs gyermekbemutatás

Az elmúlt hétvégén Gyergyószentmiklóson voltam Novák Zsolt testvérem, szolgatársam és barátom kisfiának a bemutatásán, amire még az elmúlt év novemberében meghívott. Már akkor az fogalmazódott meg bennem, hogyha az Úr is megengedi, egy énekcsoporttal fogunk menni Gyergyószentmiklósra, amit Isten jónak látott. Egy mikrobusszal és egy kiskocsival összesen 12-en mentünk, köztük a családom egy része is. A Bucsin tetőn egészen télies táj fogadott, ahol 4 C fokra hűlt le a levegő. 


Mivel már szombat délután elindultunk, este 7,oo órától Gyergyóalfaluba voltunk, ahol Brad Baker szolgált az ottani cigány testvérek és barátkozók között, ami előtt mi bizonyságtételekkel és énekekkel dicsőítettük az Urat. 


Vasárnap délelőtt került sor a gyermekbemutatásra, ahol jelen voltak még Krasznáról Cseke Bálint és családja, Kiskapusról Székely Béla lp. feleségével, Érszőllősről Hiri János diakónus családjával és Magyarországról Brad Baker misszionárius feleségével. Imádságra Székely Béla lp. buzdított, majd a programot is ő vezette. A Bír 6,11-24 versei alapján Isten szabadításáról szólt az ige, amire szülőknek és gyermekeknek egyaránt szükségük van.  Ezt követte a Gedeonért való imádkozás...


... majd ifj. Dimény Miklós presbiter, a feleségem, Híri János diakónus, Brad Baker misszionárius és Székely Béla lp. köszöntötték a Novák családot. Eközben a krasznai  énekcsoport szolgált énekekkel.


A délelőtti alkalom után sikerült lencsevégre kapni a jelenlevő vendégek egy részét.


Délután 5,oo órától a helyi cigány gyülekezetben,  a Menedék Kápolnában szolgáltunk. 


Mivel hétfőn még ünnep volt, reggeli után elmentünk a Gyilkos tóhoz és a Békási szorosba, ahol újból rácsodálkozhattunk Isten hatalmas teremtő munkájára.



Áldott és kedves alkalmat kaptunk Istentől ezen a hétvégén, amiért az Övé legyen minden dicsőség! Kívánjuk, hogy az Úr nagyon áldja meg a Novák család minden tagját és tegye gyümölcsözővé munkájukat a gyergyói medencében. Ámen!

2012. január 7., szombat

Ünnepeink

Isten kegyelméből áldásosak voltak az elmúlt ünnepek. Újból átélhettem Isten hűségét az igeszolgálatok alkalmával mivel adott üzenetet az igéből számomra és hiszem a gyülekezetek részére is. Nagyon jól esett, hogy  itthon voltak gyermekeink is, akikkel együtt adtunk hálát a testté lett Igéért, az elmúlt év minden áldásáért és  imádkozó szívvel, Istenben bízva tekinthetünk az elkövetkező (még) kegyelmi esztendő elé.
Karácsony nagyhetén a Cigány Gyülekezet énekkarával Szaniszlón voltunk evangélizációs alkalmon ahol a testvérek szépen szolgáltak nemcsak énekekkel de bizonyságtételekkel is.


Szilveszter és Újév napján a szatmári fiatalok voltak a vendégeink. Óév este ők szolgáltak a gyülekezetben.


Az ifjúság alkalmán és Újév délelőttjén Vékás Benjámin szolgált köztünk Isten igéjéből.


Vasárnap este Szűcs Sándor lp. és Ivánitzki István testvérekkel voltunk együtt. Vendégeink voltak Elek Gyula sógoromék Szalárdról az egész családjával, aminek szintén nagyon örültünk.
Az imaheti estéket is felettébb megáldotta az Úr... Dicsőség mindezekért Istennek!

A 2011. Szilveszter esti alkalomtól ÉLŐ KÖZVETÍTÉS van istentiszteleti alkalmainkról, melyeket utólagosan is vissza lehet nézni. Az Úr tegye áldássá ezt az eszközt is, minden "hozzánk látogató" számára!