2010. január 12., kedd

Bemerítés Csíkszeredán

Az imahét témája "Legyünk Istennek tetszők!" és azok igéi mély nyomot hagytak bennem és nagyon örülök ezeknek az alkalmaknak. Kívánom, hogy gyülekezeteink minden tagjának és hozzátartozójának az életében gyümölcsözzenek az elhangzott igék és gondolatok.
Január 10.-én vasárnap Csíkszeredába bemerítést tartottunk.


Az áhítat alkalmával Mezei Tamás a Zsolt. 36,6-10 alapján buzdított imára, akit Isten eszközként használt a fehérruhás megtérésében.


Az Istent dicsőítő éneklést Kui Enikő gitárral és Rákosi Ibolya billentyűs hangszerekkel kísérték.


Alkalmi igét a Csel. 16,11-15 alapján hirdettem, amiben arról beszéltem, hogy mi nem teszi ma sem az embereket boldoggá és melyek azok a dolgok amelyek igazán boldoggá tehetik a posztmodern korban élő embert. Marton Emília volt a fehérruhás, aki felett nemcsak a csíkszeredai gyülekezet és az ott jelenlevők, hanem a mennyországban is öröm volt.



Jó volt hallani megtérését és azt amit Isten elkezdett az életében. Kívánjuk, hogy az Úr tartsa meg és tegye jó bizonysággá illetve használja családi és baráti körében mások megtérésében.
A bemerítés után az új tagot többen is köszöntötték a gyülekezetből: Lázár Annácska és társa, Lázár Ede és Kui Bálint a gyül. elöljárói, Tódor Ida, Mezei Tamás és Mezei Ödön.
A köszöntések között néhány éneket énekeltünk Rákosi Árpáddal, Ibolyával (Csernáton) és Sámuel fiammal.


Az alkalom végén a Csíkszeredai Gyülekezet szeretet vendégségre marasztalt minden jelenlevőt, ahol nagyon finom ebéddel láttak el bennünket.
Este 6,oo órára Bükszádra mentünk ahol Rákosi Árpád testvérrel szolgáltunk.
Áldásokban gazdag napunk volt, amiért mennyei Atyánknak adjuk a dicsőséget.

2010. január 6., szerda

Évhatárnál

A két ünnep között is eléggé zsúfoltak voltak a napjaink.
December 28.-án délután ifj. Virág Gábor és felesége Ágnes voltak a vendégeink akik néhány éves házasok. Mivel Ágnes idevaló, a menyegzőjüket itt Szentgyörgyön tartották, de Magyarországon élnek és dolgoznak. Mikor haza haza jönnek elszoktak jönni a gyülekezetbe is, így találkoztunk velük az ünnepen és hívtuk meg hétfő este vacsorára hozzánk.
December 29.-én töltötte Jonatán fiunk a 11. életévét, amire meghívta a gyülekezetből a vele egykorúakat is. Ezen a napon vendégeink voltak a Bertha család Körmendről és a János család Kovásznáról.


Dlután 2,oo órától János Cs. és Bertha L. testvéreimmel elmentünk Rétyre, ahova a Nagyváradi Evangélium Hangja Rádió munkatársai megbízásából néhány csomagot és emléklapot vittünk azoknak az iskolásoknak, akik az Egy igazán boldog karácsony c. pályázatra válaszoltak. Ezekkel a gyerekekkel a református parókián találkoztunk, mivel a tanítónéni a lelkész felesége. A gyermekekkel való találkozás után a lelkésszel és feleségével volt jó beszélgetésünk, amit imádsággal fejeztünk be.
Itthon az esti vacsorán, az említett vendégek mellett, együtt vacsoráztak velünk Farkas Árpád és Enikő is, akiknek a két nagyobbik fiuk szintén itt volt a Jonatán szülinapján. Hálát adtunk Jonatánért, Isten őrző és megtartó kegyelméért és továbbra is rábíztuk életét, életünket.
December 30.-án reggel 10,oo órakor családommal együtt Szilágyság felé indultunk. Hála az Úrnak jó utazást adott nekünk. Lehetőségem volt (első ízben) kipróbálni a Kolozsvárt kikerülő autópálya kb. 50 km.-es szakaszát, amin Veress Efraim testvérem megállapítása szerint több mint egy órával hamarabb értünk Nagyváradra.


Először feleségem legidősebb nővérénél, Katinál álltunk meg egy keveset, aki nagyon finom sült harcsával fogadott bennünket. Onnan Marika húgomékhoz tértünk be egy rövid időre, akikkel szintén nagyon jól esett a találkozás. Ezután Szalárdon feleségem két leánytestvére Ibi és Éva családjainál szálltunk meg éjszakára, akikkel együtt vacsoráztunk és jóval éjfél utánig beszélgettünk.
December 31.-én délelőtt egy kevés időre beugrottunk Érszőlősre Karcsi sógoromék, ami után Krasznára mentünk. Itt Dimény Miklós gyülekezeti vén testvérék vártak finom és gazdag ebéddel, ami után a gyerekek Dimény Ernő elöljáró testvérékhez mentek szállásra. Este 6,oo órától együtt voltunk a gyülekezettel, ahol gazdag programban és sok áldásban részesültünk.


Este 10,oo órától a fiatalokkal az imaháznál találkoztunk, akikkel együtt töltöttük az éjszakának egy részét. Az éjfél előtti időben a sikeres lelki életről tartottam egy rövid előadást, ami után a fiatalok közül többen is őszintén imádkoztak, ami nekem nagyon jól esett.


Ezt követően a gyülekezet fúvós zenekara az imaház előtti téren kb. fél órán át több gyönyörű zenedarabot fújt, amire a faluból elég sokan eljöttek. Úgy vettem észre, hogy ennek Krasznán már hagyománya van. Ezután még egy kevés időt töltöttünk a fiatalokkal, majd pihenőre tértünk.
2010. január 1.-én délelőtt családommal Rátonba voltunk. Ebédre Papp István elöljáró testvérék hívtak, ahol a finom ebéd mellett jó ízű volt a beszélgetés is. Délután 3,oo-tól a Krasznai Roma Gyülekezetben szolgáltunk, ahol jól éreztük magunkat. Délután 5,oo órától szintén Krasznán a magyar gyülekezetbe voltunk, ahol szintén jó volt együtt lenni a gyülekezettel.
Vacsorára Domokos János testvérék hívtak ami után Dimény Miklós testvéremék egy régi lecsméri ismerősömmel is találkoztunk, aki a közelmúltban Miklós testvérem sógora lett. Mint általában most is éjjel 2,oo óra körül sikerült nyugovóra térni.
Január 2.-án, szombaton a reggeli után Dimény Ernő testvéréktől felvettük gyermekeinket és a Dimény Sándor testvéréknél tett rövid de kedves együttlét után Szentgyörgy felé indultunk. Útközben Esztert Maroson hagytuk, mivel letelt a vakáció és hétfőtől folytatja az egytemet. Este 7,oo órára az Úr oltalma alatt békességben hazaértünk.
Január 3.-án, vasárnap délelőtt és este is itthon szolgáltam. Délután 2,oo órától id. Barabás József testvér temetésén szolgáltam aki 1.-én költözött haza az Úrhoz, ahova már régóta nagyon vágyott. A sírnál Bertalan Péter ny. lp. testvér szólta az igét.


Január 4.-én, hétfőn este Bükszádon voltam imaórán, ahova 14 gábor barátkozó is eljött az alkalomra.
Január 5.-én, kedden délután és este Albu Levente misszionárius testvérrel Márkosfalván, Kézdin és Csernátonban voltunk és az imaheti igékből szolgáltunk.

2009. december 28., hétfő

Az Ige testté lett...

December 22.-én, kedden este Bükszádon voltam ahol karácsony esti programunk volt. Velünk voltak a mikóújfalui tagok is.
December 23.-án, szerdán délután 3,oo órától Márkosfalván voltam és szolgáltam. Délután 5,oo-től Kézdin este 7,oo-től pedig Csernátonban Dóczi Tibor IV. éves teológiai hallgatóval, aki a karácsonyi ünnepekre érkezett hozzánk legációba.

Dóczi Tibor IV. éves teol. hallgató igét hirdet Kézdin

December 24.-én, szenteste Sepsiszentgyörgyön voltunk, ahol a gyerekek és a tinik is készültek egy egy előadással. A sokféle szolgálat után Dóczi Tibor hirdetett alkalmi igét.
December 25.-én karácsony I. napján Csernátonban, Márkosfalván és Kézdin voltam, Dóczi Tibor pedig Sepsiszentgyörgyön és Bükszádon, ahova Bogyó Sándor vitte el.
December 26.-án, karácsony II. napján délelőtt Bükszádon voltam a gyülekezettel. A déli órába Mikóújfaluba volt egy gyermekműsor ahova kijöttek azok a fiatalok is akik ott a mosolyklubb alkalmait tartják. Este itthon voltam, ahol többek között sor került Rákossy Norbert és Rebeka Márk nevű fiuknak a bemutatására is.

Rákossy Márk bemutatása

Sámuel fiunk erre az ünnepre elkérte a bőgőt az iskolából és Trinfa Alice zongora tanár testvérnő kíséretével eljátszotta a gyülekezetben a Csendes éj c. éneket ami nekem és másoknak is nagyon tetszett.


Dóczi Tibor délelőtt Csernátonba, délután Márkosfalván, este pedig Kézdin szolgált, ahova Rákosi Árpád és András testvérek vitték el. Este a gyermekbemutatási alkalom második felére már ők is hazaérkeztek, Árpád egy szép verssel is köszöntötte a bemutatott fiúcska szüleit.
December 27.én karácsony III. napján feleségemmel és Jonatán fiunkkal Csernátonba mentünk ahol a helyi testvérek meghívására eljöttek a kézdivásárhelyi és a márkosfalvi testvérek (egy része) is. Reggel nagyon nehezen tudtunk elmenni, mivel néhány óra alatt több mint 25 cm-es hó hullott, ami végett csak araszolva jutottunk el Csernátonba.


Délelőtt Veress Bálint diakónus tv. szolgált. A délutáni igeszolgálat után Jézus születése emlékünnepén együtt emlékeztünk az Ő halálára is az úrvacsorában.


Dóczi Tibort délelőtt Ivánitzki Efraim vitte el Bükszádra. Az "ünnep utolsó nagy napján" este itthon Sepsiszentgyörgyön Dóczi Tibor testvérrel fejeztük be a karácsonyi alkalmakat. Nagyon hálás vagyok az Úrnak az igékért amit megnyitott és amiből én személyesen és hiszem a gyülekezetek testvérisége is kaptunk üzenetet. Csodálom és áldom az Urat ezért. Számomra talán ez volt a székelyföldi szolgálatom idejének egyik legszebb és legáldottabb karácsonya. Magasztalom érte az Urat!

2009. december 23., szerda


Ez úton is kívánok mindenkinek



Kellemes Karácsonyi Ünnepet

és

Istentöl gazdagon megáldott

Boldog Új Esztendöt!



"...nevezd nevét JÉZUSNAK, mert Ő szabadítja meg népét annak bűneiből."

(Mt. 1,21)


2009. december 22., kedd

Szeress és szolgálj

Az említett ének szavaival a szívembe indúltam az elmúlt vasárnap két fiatal legényemberrel (új munkatársaimmal) a körzetbe, Szűcs Rubennel és Sámuel fiammal, amit jó ideje beterveztünk és amiért imádkoztunk is. Délelőtt Bükszádon őket kértem meg, hogy buzdítsanak minket imára.

Szűcs Ruben

Kiss Sámuel

Nagy segítséget jelentettek a zenei szolgálat területén is akik mindketten már egy jó ideje itthon is végeznek zenei szolgálatot. A déli órában ők a Jankó György diakónus testvér vendégei voltak aki több jó tanáccsal is ellátta őket és megígérte nekik, hogy ezután minden nap fog érettük imádkozni. Este Csíkszeredában voltunk ahol bizonyságtétellel szolgáltak és egy éneket is énekeltünk együtt.

Útban Csíkszereda felé

Az alkalmunkon jelen voltak és szolgáltak még id. Budai Lajos ny. lp. testvér és kedves felesége Irénke testvérnő is. Az istentisztelet végén egy fiatal katolikus háttérből jövő leány Emilia állt ki és mondta el megtérését és harcait aki jelezte, hogy szeretne bemerítkezni. Az elöljáró testvérek már a héten elkezdik vele a felkészítőt, amiből jobban megismerhet bennünket, hogy miről mit hiszünk és konkrétan kik is vagyunk. Ezután Lázár Ede testvérék vendégszeretetében részesültünk ahol tovább folytattuk az asztalnál is a beszélgetést.
Hazafelé indulva azt láttam, hogy a fiuk beteltek az ige áldásaival és a szolgálat örömével. Azért imádkozom, hogy érezzék meg az Úrnak való szolgálat jó ízét és kívánják ezt minnél gyakrabban. Mikor hazaérkeztünk azt mondták, hogy szívesen jönnek velem máskor is, aminek én nagyon örültem.
Hétfőn este az Őrkőn volt karácsonyi alkalmunk ahol kb. 70 gyerek és fiatal volt jelen. Ezekkel néhány éve heti rendszerességgel van foglalkozás két csoportban, gyerekekkel és tinikkel. Ezen kívül a felnőtteknek is van külön alkalom. A gyerekekkel és a tinikkel fiataljaink készültek karácsonyi műsorral ami után a Jézus Krisztusban megjelent kegyelemről szólt hozzánk az ige.

Megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek ...

A végén csomagot adtunk azoknak akik az elmúlt időszakban rendszeresen résztvettek a gyermek illetve tini alkalmakon. Hazaérve hálát adtam azért, hogy Isten meghallgatta ezért az estéért való imádságainkat és munkálkodik a romák között is. Dicsőség Istennek érte!
Kb. 20,oo óra volt mikor hazajöttünk és már -16 C fokot mutatott a hőmérő. Kilenc óra után kimentem a vonat állomásra Eszter leányunkért de ekkorra már -20 C fok körül volt a hőmérséklet. Itthon hálát adtunk a meleg lakásért és a meleg családi együttlétért is és nagyon hálás voltam azért, hogy mint az Úr Jézus Krisztus megváltott gyermekei, az Ő jelenlétében és segítségével készülhetünk a következő napokon való ünneplésre, szolgálatokra, amit szeretnénk ha az Úr is kedvesen vehetne tőlünk.

"Szeress és szolgálj amig lehet, kitudja meddig tart életed?!"

2009. december 15., kedd

Fehér mint a hó

Ma reggelre nálunk is lehavazott és egyből télies(ebb) lett a hangulat. Az utcán a gyerekek nem tudnának betelni a fehér takaróban való duhajkodással. A vakációt, ami egy héttel hamarabb érkezett ez még élvezetesebbé teszi. Fiaim egész délelőtt nagy kedvvel seperték a havat.


Ennek a kapcsán eszembe jutott az ige ami arról beszél, hogy a bűneink bocsánata következtében életünk olyan fehér (tiszta) lesz mint a hó, amit mindig gyermeki örömmel szeretnék élvezni. Vágyam, hogy a bűnbocsánat áldása tegye "hangulatossá" mindennapjaimat és szolgálataimat.
Minap valaki érdekesen fogalmazva ezt mondta "Nyakunkon van a karácsony..." Ezzel kapcsolatosan azon gondolkodtam, hogy milyen hamar telik az idő. Nem is olyan rég volt még amikor gyermekként nagy izgalommal vártam én is a karácsonyt aminek nálunk a családban minden alkalommal megvolt a maga varázsa. Milyen szép is volt...
Ennél szebbé igazán akkor lettek számomra az ünnepek, miután megismertem Jézust mint személyes Megváltómat. Nem tudom leírni azt az örömet amit ez esemény után jelentett számomra Jézus születésének az ünnepe. Azóta az erről szóló igék évről évre szebbek és többet (újabbat) mondanak. Erre vágyok és várok most is. Nem akarok megszokott frázisok rabjává válni, hanem szeretném ha az ünnepek alkalmával az Úr most is megajándékozna újabb üzenettel. Az elmúlt években olyan csodálatos volt megtapasztalni azt, hogy a mi nagy Gazdánk az ő éléstárából ót (régit) és újat (frisset) hoz elő (Mt 13,52) amit szeretnék úgy elmondani, hogy szívem és testvéreim szíve is felmelegedjen. Segíts erre édes Istenem!
Az adventi igék az utóbbi két vasárnap alkalmával, jólesően felmelegítették a szívemet. Ígéretekről (Lk 1,1-25), azok beteljesedéséről (Lk 1,57-66), majd Isten igazságos tetteiről (Mik 6,1-5) és újabb irgalmáról (Mik 7,7-20) szóltak. Dicsőség Istennek mindezekért!
Vasárnap este a körzetben levő három szolgálat után Borzási Gyula testvérrel Kovásznára mentünk, ahol a gyülekezet elöljáróival volt testvéri megbeszélésünk a körzetben levő roma misszióval kapcsolatosan, ami után János Csaba lp. testvérék vendégszeretetében részesülhettünk. Az Úr áldja meg őket és munkájukat!

2009. december 3., csütörtök

Advent

Könyörtelenül rohan az idő erre mifelénk is, de milyen jó, hogy az Úr könyörületes (Zsolt. 103,8 Könyörülő és irgalmas az Úr...) és nem cselekszik velünk érdemünk szerint.
Annak, hogy eddig nem jelentkeztem több oka is volt. Többek között a számítógépem generál javításon ment át, de most már gyönyörűen működik. Ugyanakkor a kocsim is egyre inkább jelzi, hogy öregszik és le kellene cserélni egy újabbra. Az elmúlt két napban ki sem tudtam mozdulni vele itthonról mivel a kapcsolószekrényben valami nagyon csúnyán csinál. Ma vagyok beprogramálva a szerelőhöz.
Az elmúlt beszámoló óta eltelt időben sokminden történt körülöttünk.
November 23.-án, hétfőn du 5,oo órától a Székelyföldi Missziókerület (SzMk) vezető tanácsának volt megbeszélése, aminek egyik napirendi pontja az évvégi Mk-i küldöttgyűlés előkészítése volt.
November 28.-án, szombaton Hargitán tartottuk meg a SzMk évvégi küldöttgyülését. Az áhítat alkalmával Morár János erdőszentgyörgyi elöljáró és Kelemen Sándor marosvásárhelyi lp. buzdítottak imára a Mt. 28,18-20 illetve az És. 44,1-5 igék alapján. Ezt követően Gergely István lp. a RMBGySz elnöke a baptizmus 400 éves múltjáról tartott előadást amiben kitért elődeink gyakorlatára és tanítására ami számunkra példa kell maradjon.


A következőkben a Mk titkárának és elnökének illetve a Szövetség elnökének és gazdasági igazgatójának a beszámolóit hallgattuk meg. Ezután sor került két új Mk.-i tanácstag választására, mivel a jövő év első felében két tanácstag (Tőtős János és Kiss Zoltán) is el fog költözni a kerületből. A választás eredményeként Sallai Jakab és Simon András fogják betölteni egy időre a két megüresedő helyet. Az Úr áldja meg úgy az új mint a régebbi tanácstagokat.
November 29.-én, advent első vasárnapja délelőtt Kézdin, délután Márkosfalván, este pedig Sepsiszentgyörgyön szolgáltam az előírt igékből. Nagyon aktuális volt mindegyik igének az üzenete.

Mik. 4,1-5 Az örök béke uralma

Hogyan valósulhat meg ez a posztmodern időben élő hívők életében? Úgy ha néhány dolgot mindenek felett valóvá teszünk az életünkben ...

I. Az Úr háza mindenek felett 1.v.
1. Hívő életem (Akinek háza mi vagyunk... Zsid. 3,6)
2. Az utolsó, nehéz időkben
3. Mindennél előbbvalóvá, feljebbvalóvá teszem
II. Az Úr útja mindenek felett 2.v.
1. Pogányok útja (is)
2. A bizonyságtétel útja
3. A tanulás útja
III. Az Úr törvénye mindenek felett 3.v.
1. Ami ítéletet tesz
2. Ami megfedd
3. Ami átformál és új rendeltetést ad
IV. Az Úrtól kapott nyugalom mindenek felett 4.v.
1. Azon a helyen ahova az Úr helyezett
2. Abban a munkában amit Ő bízott rám
V. Az Úr neve mindenek felett 5.v.
1. A körülöttünk élők befolyása ellenére
2. Jézushoz igazodni Kol. 1,10
3. Mindezekben kitartani

Összefoglalva, az örök béke uralma azokban fog megvalósulni, akik életükben Krisztust mindenek fölé helyezik.

November 30.-án, hétfőn János Csaba testvérék meghívására családommal együtt Kovásznára mentünk, ahol nagyon kellemes napot töltöttünk kedves "szomszédunk" családjával, akikkel az Úr összekötött bennünket és akiknél mindig nagyon jól érezzük magunkat. Az Úr áldja meg őket minden munkájukban.
December 1.-én, kedden este az Őrkőn voltam Ivánitzki Efraimmal, ahol három roma asszonnyal az 1Jn. 3,1-12 alapján beszélgettünk. Imáikból jó volt látni és hallani azt, hogy megértették az ige üzenetét. Ezután egy olyan családhoz mentünk be akik a közelmúltban már hoztak egy döntést Isten mellett, de meghátráltak. Imádkozzatok ti is érettük.
December 2.-án, szerdán mivel a kocsim nem volt üzemképes, Rákosi András és Árpád testvérek helyettesítettek Kézdin és Csernátonban. Az Úr jutalmazza meg őket érte.