2009. február 3., kedd

Jó a testvéreknek együtt

Csak nagyon röviden, dióhéjban írom le az elmúlt napok eseményeit.
Az elmúlt kedden délután Mikóújfaluba a házi bibliaórai alkalmunkra egy házaspár is eljött akik most voltak első alkalommal. Mikor a végén értük névszerint is imádkoztam a nő elkezdett hangosan sírni. Mikor befejeztük azt mondta, hogy nem tudta visszafojtani magába a sírást mert őérette még soha senki sem imádkozott. (!!!) Az Úr könyörüljön rajtuk és áldja meg őket. Este Bükszádon az alkalom végén egy személlyel visszamaradtunk imádkozni, aki őszintén kitárta szívét az Úr előtt és előttünk, akinek hiszem, hogy az Úr megbocsátott és új erőt adott a további harcokra.
Szerdán Márkosfalván, Kézdin és Csernátonban is áldott alkalmaink voltak, ahol a testvérek őszinte imái nekem sokat jelentettek. Hallgassa meg az Úr őket, velem együtt!
Csütörtökön itthon Sepsiszentgyörgyön a bibliaóra után megtartottuk a 2008-as évi beszámolót ami jó légkörben zajlott. Számbavettük a múlt áldásait, hiányosságait amiken ebben az évben az Úr segítsége folytán szeretnénk javítani.
Pénteken este a csernátoni fiatalokkal az "aranyszabály" témájával foglalkoztunk a Mt. 7,12 alapján.
Szombaton vendégeink voltak Bihar megyéből. Egy kedves hívő tanárnő (Szabó Róbertné Melinda volt "báránykánk" a tóti gyülekezetben az ott való szolgálatunk ideje alatt) volt néhány diákkal Margittáról és Nagyváradról városunkban a Mikes Kelemen Líceumban egy helyesírási versenyen, akik délben nálunk voltak ebéden.


A diákok között voltak kedves ismerősök is mint pl. az egyik legközelebbi testvérem és barátom Rend Jenő leánya Melitta, aki Sámuel fiunknak Margittán osztálytársa is volt és egy volt munkatársam Heczi Sándor leánya, akik a margittai baptista imaházzal szemben laknak és akinek a nagymamája a baptista gyülekezet tagja. Nagyon jól esett felidézni az ott töltött idő egyik másik eseményét. A három fiatal este az ifjúsági órán is részt vett amin szavaik szerint nagyon jól érezték magukat.


Ezután közvetlenül kivittem őket a vonatállomásra ahol a Brassó - Budapest (Korona) vonattal hazautaztak.
Vasárnap egész nap itthon voltam. Délelőtt úrvacsorai alkalmunk is volt. Délben egy idős beteg testvért is meglátogattam, majd Vásárhelyi Gizike meghívására családommal együtt nála fogyasztottuk el a finom ebédet. Este az előírt igéből való szolgálat után többen is könnyek között imádkoztak szellemi halálba jutott gyermekeikért, szeretteikért. Hisszük, hogy az Úr meghallgatja imádságainkat és vissza hozza Sionnak foglyait. Az alkalom után Rákosi Árpád és Ibolya voltak a vendégeink akikkel a vacsora után hosszan, de jól elbeszélgettünk majd imádkoztunk is.
Hétfőn délelőtt a vakációt kihasználva Józsi öcsém és családja látogattak el hozzánk Székelykereszttúrról, amire már régebb készültek de az Úr most tette lehetővé. Nagyon jól esett a találkozás úgy nekünk mint a gyerekeknek. Öcsémmel sokat beszélgettünk, amely idő alatt a úgy hiszem, hogy sem a gyerekek, sem pedig feleségeink nem unatkoztak.


Jó volt felidézni azokat a közös családi eseményeket amelyek tanúságként és szép emlékként maradnak előttünk. Este 11,oo körül nehéz volt az elválás, de testvéreimnek a munkájuk miatt haza kellett menjenek. Az Úr áldja meg őket, szolgálatukat és adjon nekik sok erőt és áldást abban amit az Úrtól vett megbízatásként végeznek. Hisszük, hogy békességben hazaértek. Dicsőség mindenért Istennek!

2009. január 27., kedd

Számadás(ra készülve)

Pontosan ma egy hete kedden déli 12,oo órától Bükszádon voltam, ahol a bibliaóra után megtartottuk a 2008-as évi beszámolót is. Ezt követően a Hargita Keresztyén Központ vezetőségének a gyűlésén vettem részt, ahol kellemes dolgokról értesülhettünk, ami a központ további hatékony és Isten szerinti működését illeti. Jó légkörben beszélgettünk az intézmény jövőjéről, a nyári programról, közeli és távlati tervekről, stb. Azért imádkoztunk, hogy az Úr adja áldását mindarra ami ott történik és szolgálja az Ő neve dicsőségét.
Szerdán du és este Márkosfalván, Kézdin és Csernátonban a boldogság titkairól beszélgettünk. Jól esett látni a testvérek buzgóságát, odaadását és őszinte érdeklődését az igében található igazságok iránt.
Csütörtökön befejeztem és elküldtem a "Szeretet" szerkesztősége részéről kért cikket, majd a főtitkár testvér részéről érkezett statisztikai ívek kitöltésével is foglalkoztam egy keveset, amiben a gyülekezetek régebbi tagjainak a segítségét kértem, ami a külföldre kivándorolt személyek (tagok és hozzátartozók) számát illeti. Ezeknek a száma körzetünkben 39 személy akikből 29 tag, ami egy átlagosnál nagyobb létszámú székelyföldi gyülekezetet tesz ki. (!!!) Mindamellett, hogy ezek a testvéreink hiányoznak itthonról, kívánjuk, hogy az Úr tartsa meg őket szeretteikkel együtt és tegye őket áldássá ott ahol vannak.
Este itthon a gyülekezetben szintén a bibliaórai igékkel foglalkoztunk.
Pénteken a mindennapi teendők után este Csernátonba mentem ifjúsági alkalomra, ahol egy önismereti tesztet töltettem ki a fiatalokkal, majd a Zsolt 51, 3-13 verseiből néhány gondolat alapján imádkoztunk. Ezt követően a közösségi alkalmainkon fennhangon történő imádság szükségességéről és fontosságáról beszélgettünk.
A szombati napot többnyire a vasárnapi alkalmakra való készülésre szoktam kihasználni. Most is ezt tettem. Számomra nagyon kellemes idő az, amikor az Úr megnyitja az igét, megérint általa és mielőtt elmondanám azt, először engemet örömmel tölt be. Este itthon voltam az ifjakkal, ahol az 1Móz 12, 10-20 versei alapján arról beszélgettünk, hogy milyen veszélyekkel jár az, amikor Isten vezetése nélkül lép, vagy tesz a hívő ember bármit is.
Vasárnap délelőtt Csernátonban a kijelölt ige alapján szolgáltam.

2Pt. 3,11-13 Új ég és új föld ígérete

Eszembe jutott többek között, hogy gyermekkoromban mennyire tudtam örülni az új dolgok ígéretének. Ilyenkor nem volt nehéz megválni a régitől.
Akik elhiszik az új ég és az új föld ígéretét, azok...
I. Elfogadják a jelen világ pusztulását
1. A materiális világ megsemmisülését 11a.v.
2. Az egek (égitestek) megégését 12b.v.
II. Jézus visszajövetelére fokuszálnak
1. Várják azt - Óhajtják, kívánják 12a.v.
2. Siettetik és sürgetik azt 12a.v.
III. Szent életre törekesznek
1. Odaszánják életüket Istennek
2. Intenzíven készülnek a Jézussal való találkozásra
3. Örömmel készek szolgálni Urukat

Az alkalom után megtartottuk a 2008-as évi beszámolót, ahol néhány olyan jellegű kérdés is felmerült, amiben több világosságra és ige szerinti látásra van szükségünk. Hálával emlékeztünk mennyei Atyánk áldásaira, ugyanakkor buzdítottuk egymást az Istennek tetsző életre.

Délután Márkosfalván este pedig Kézdivásárhelyen szolgáltam a Mk 5,1-20 a gadarai megszállott megszabadítása történetéből.

A következő kérdések és válaszok tanúlságaival foglalkoztunk.
1. Mi juttat(hat)ja az embert ebbe az állapotba Babonás, okkult gyakorlatok, Isten igéjével ellentétes nevelési módszerek, megtűrt, dédelgetett bűnök, megkeményedés, stb,
2. Miben nyilvánult meg megszállottsága Otthonává a halottak helye lett (tipikus sátánista jelenség), féktelenné vált a magatartása, testi épségében is kárt tett, ajkát is a démonok használták (Jak 3,8)
3. Miről árulkodik a démonok Jézushoz való viszonyulása Elismerték annak aki Jak 2,19, gyötrelmet okoz nekik (követőiknek is) az Ő jelenléte, Jézus űzőkként akarnak feltűnni (Az Istenre kényszerítelek...), ha engedelmeskedniük is kell teremtőjüknek, azzal is pusztítást okoznak
4. Mi igazolja szabadulását Jézushoz futott és lábaihoz borult, akik ismerték csodálattal figyelik: fel van öltözve, ép a gondolkodása, Jézus lábainál ül, Vele akar menni, engedelmeskedik Jézus parancsának (saját jónaklátszó elképzelésével szemben), bizonyságot tesz Jézus életében véghezvitt szabadításáról
5. Hogyan viszonyultak a szabadítás szemtanui Jézushoz Előbb megfélemlenek, kiutasítsák Jézust vidékükről, túl nagynak látják a szabadulás árát (többre értékelik az állatokat mint az ember lelkét Mt 12,12), ugyanakkor csodálják tettét

Az összejövetel végén Kézdin is megtartottuk a 2008-as beszámolót, ami számomra áldásos volt. Az Úr áldja meg ezt a missziós gyülekezetet, a Veress családot akik a szolgálatok terhét vállalják, végzik és mindazokat akik szívvel, lélekkel támogatják az Úr ügyét ebben a városban.
Több gyülekezetben is készülünk evangélizációs alkalmakra, amiért kérjük imádkozzatok velünk.
Este mikor hazaértem feleségemmel és fiaimmal még jót beszélgettünk majd egyenként imádkozva tértünk nyugovóra.
Hétfőn többek között Ivánitzki Efraim testvéremmel meglátogattunk egy családot ahol a családfővel volt építő jellegű és hasznos lelki beszélgetésünk. Áldom az Urat azért amit Ő végzett és fog elvégezni életemben és gyülekezeteink tagjainak életében! Övé mindenért a hála és a dicsőség, mivel egyedül Ő méltó reá!

2009. január 19., hétfő

Rohan könyörtelen az idő

Nem tudom mások hogy vannak vele, de nálunk olyan hamar eltelik egy-egy hét, hogy alig vesszük észre. Az elmúlt hét elején három napig kocsi nélkül voltam, annak javítása miatt. Ennek következtében több időt tudtam tölteni családommal, amit nagyon szükségesnek látok.
Kedd este elmentünk feleségemmel és kisebbik fiammal Sámuel egyik koncertjére, ami nemcsak neki de nekünk is nagyon jól esett.
Szerdán este Sámuellel megnéztünk egy számomra erősen megtévesztő jellegű filmet aminek a címe "Ami a Bibliából kimaradt" Kétes tartalmát még inkább igazolta előttem az, hogy kik azok a személyek akik ezt összeállították. Csak két nevet említek közülük, Kenneth ... illetve Copeland ... és a többit aki akarja értse meg.
Csütörtökön este itthon voltam a bibliaórán, majd gyülekezetünk vezetőivel beszéltünk a jövő lelki és anyagi vonatkozású teendőiről.
Pénteken disznót vágtunk. Csernátonban Rákosi András és felesége Rózsika házuknál folyt le a munka legnagyobb része az ők és Rákosi Árpád segítségével, akiknek ezúton is nagyon hálásak vagyunk. Este 7,oo órától ifjúsági alkalmat is tartottunk.
Szombat este a napi teendők után itthon az ifjúsági alkalmon is részt vettem.
Vasárnap délelőtt Bükszádon voltam. Az alkalom végén tartalmas lelki beszélgetésre került sor a gyülekezet tagjaival, amit hiszem, hogy az Úr áldássá tett minden tag számára. Miután hazavittem a mikóújfalusi testvéreket, Jankó György testvérhez mentem, akivel a jóízű ebéd és beszélgetés után Csíkszeredába mentünk, ahol szintén megtapasztaltuk az Úr áldását az előirt ige üzenetének mondanivalója által.
Hétfőn Isten kegyelméből és segítségével tovább folytathatom az elmúlt hétvégén félbemaradt feladataimat.

2009. január 9., péntek

(Jó) Kezdet

Mivel az elmúlt vasárnap az év és a hónap első vasárnapja volt, itthon Sepsiszentgyörgyön szolgáltam. Délelőtt az imaórát már az imaheti program szerint tartottuk, ami után az előírt igéből szolgáltam. Szívemet örömmel töltötte be ennek az igének az üzenete, amit útravalóként adott nekünk az Úr ez év elején, ami a nyugodt, békés élet előfeltétele.

Rut 3,1-7 Ne keressek neked nyugalmat

I. Legyünk jóindulattal mások irányában 1.v.
1. Motiválja minden tettünket az igazi szeretet "Édes leányom..."
2. Ne legyünk sohasem tolakodók "Ne keressek e neked...?!"
3. Indokoljuk meg szándékunkat "Hogy jól legyen dolgod..."
II. Legyünk nyitottak a jó tanácsok elfogadására 3-4.v.
1. Ami tisztaságunkkal kapcsolatos "Fürödj meg..."
2. Ami szolgálatunk minőségét illeti "Kend meg magad ..."
1Jn 2,27 Nektek kenetetek van...
3. Ami lelki öltözetünkkel kapcsolatos "Vedd magadra (ünnepi) ruhádat..."
4. Ami a Vele való találkozásra utal "Menj le a szérűre..."
5. Ami tanításával, közelségével és oltalmával kapcsolatos
"Feküdj lábaihoz..."
III. Legyünk engedelmesek mindenben Neki 5-7.v.
1. Az életünk felett való jog elismerése és átadása
2. Türelmes várakozás szavára
3. Beszéde szerint cselekedni mindent

A délutáni órákban két idős testvért látogattam meg, akikkel az úrvacsorához is járultunk. Este szintén itthon szolgáltam.

Mk 1,1-8 Isten Fia evangéliumának a kezdete

Ez ige által vissza vitt az Úr a hívő életünk kezdetéhez. Milyen is volt az?!
I. A kiáltó szava és annak üzenete 3.v.
1. A kiáltás 1) Messze elhallik 2) Fontos üzenetet tartalmaz 3) Veszélyes figyelmen kivül hagyni
2. Az Úr nem az általunk elképzelt úton érkezik Készítsetek utat az Úrnak
3. Minden a maga helyére kell kerüljön Tegyétek egyenessé ösvényeit
II. Változást eredményez
1. Gondolkozásmódunkban
2. Életvitelünkben, életstilusunkban
3. A bűnnel szembeni magatartásunkban Nyílt bűnvallás
4. Isten parancsolataival szemben Bemerítés (halál, temetés, új élet)
III. Készé tesz a bizonyságtételre
1. Isten hatalmáról "Erősebb nálamnál..."
2. Saját méltatlanságomról "Nem vagyok méltó..."
3. Arról amire egyedül Ő képes "Szentlélekbe merít..."
1Kor 12,13 (Testébe helyez, egységet munkál, betölt Lelkével)
Az alkalom végén többen is kérték az Úrtól az új kezdet lehetőségét. Hallgass meg minket Urunk!!!

Hétfőtól folytattuk az imahetet, ami aktuális témákkal foglalkozik. Nagyon jó alkalmaink voltak ennek a keretében. Hétfőn este itthon voltam. Kedden napközben két családot látogattam meg, este pedig Bükszádra mentem, ahova elkisért Rákossy Norbert és felesége. Együtt szolgáltunk és örvendtünk a gyülekezettel. Szerdán Márkosfalván, Kézdin és Csernátonban voltam. Kézdin egy csodálatos imameghallgattatást éltünk át a testvérekkel, amikor az egyik idős testvérnőnk leánya (rendszeres látogató) hosszú vívódás után őszinte, töredelmes imájára mondhattunk áment. Az Úr végezze el életében és családjában azt amit elkezdett! Dicsőség Istennek, hogy Ő munkálkodik! Csütörtök este itthon azért imádkoztunk, hogy gyülekezetünk legyen (maradjon) tiszta és erős a gonosz támadásai közepette és hogy az Úr védjen meg minket a hamis próféták tévtanításaitól.
Ma este (péntek) Csíkszeredába szeretnék eljutni ha az Úr is megengedi. Mivel a kocsimat újból szerelőhöz kellett vigyem, valószínű, hogy vagy az Ivánitzki Efraim által felkínált kocsival, vagy pedig vonattal fogok elmenni. Kérlek imádkozzatok velünk azért, hogy ez a gyülekezet minnél hamarabb kapjon megfelelő lelkipásztort. Minden ima segítségért köszönetet mondunk és magasztaljuk érte szabadító Istenünket!

2009. január 2., péntek

2008 szenteste - 2009 első napjai

Az Úr kegyelméből és nagy irgalmából 2009-et írunk. Ha az eltelt ünnep(ek)re gondolok, nagyon hálás a szívem mert Isten áldott alkalmakkal ajándékozott meg bennünket.
Szenteste du 14,oo órától Márkosfalván a művelődési otthonban volt rendkívüli karácsonyi alkalmunk, ahova meghívtuk az iskolásokat és óvodásokat szüleikkel, nagyszüleikkel és ismerőseikkel együtt. Kb. 70-80 személy volt jelen.

Figyelmes gyermekek és felnőttek

Először a feleségem egy megható gyermekkori karácsonyi történetet mondott el, majd a Tit. 2,11-14 alapján arról beszéltem, hogy Jézus Krisztusban milyen kegyelem jelent meg nekünk embereknek?!
1. Üdvözítő kegyelem 11.v.
2. Nevelő kegyelem 12.v.
3. Reményt ajándékozó kegyelem 13.v.
4. Változást eredményező kegyelem 14.v.
Ezután Kézdivásárhelyen, majd Csernátonban folytattuk az ünneplést.

Csendes éj... a csernátoni alkalom végén

Karácsony I. napja délelőttjén Bükszádon voltam, ahol az alkalom után a gyülekezettel szeretetvendégséget szerveztünk, aminek a testvérek nagyon örültek. Este itthon Sepsiszentgyörgyön szolgáltam Rákosi Árpád testvérrel az előírt igékből. Az alkalom első felében egy éneket is énekeltünk, amit ha akarsz, itt meghallgathatsz.
Karácsony II. napján délelőtt a Kovásznai Gyülekezetben szolgáltunk, ahol néhány évvel ezelőtt ügyintéző lelkipásztorként voltam utoljára karácsony alkalmával. Ebéden János Csaba testvérék voltunk, ahol a finom ebéd mellett, jó alkalom volt a közösség gyakorlására is. Útban Csíkszereda felé a hóval fedett fenyőket és a festménybe illő tájat csodáltuk, ugyanis itt nálunk fehérek a tájak (a lelki aratásra is).

Nyergestető előtt (Kászon vidéke)

Az egyik falu végén ezen a székelykapun levő felírat (sorrendje) ejtett gondolkodóba, amiről el is beszélgettünk a családdal egy keveset.

Székelykapu "Bort, búzát, békességet" (?!) felirattal

Csíkszeredában nagyon örültem a testvérek szolgálatainak. Mindannak ellenére, hogy a gyülekezet tagjai közül többen nem voltak odahaza, mégis nyolc önkéntes szolgálat volt az igehirdetés előtt. Különösen örültem az egyik férfitestvér bizonyságtevésének, aki megújulásáról tett vallást. Az Úr tartsa és áldja meg!
Az év utolsó vasárnapján, 28.-án a Gyergyószentmiklósi Gyülekezetben voltunk ahol misszionáriussá avattuk Novák Zsolt testvéremet, aki már több mint egy éve, hogy Magyarországról ideköltözött és Gyergyóban és környékén végzi az Úrtól rábizott misszió munkát. Az áhítat alkalmával id. Máté Zoltán gyül. vén és ifj. Veress Ernő lp. buzdították imára a gyülekezetet, ahol "mintegy 120 főnyi sokaság volt együtt". (Csel. 1,15) A délelőtti igehirdetés alkalmával a 2Móz. 3,1-12 alapján szolgáltam, Mózes szolgálatra való elhívásáról.
Novák Zsolt testvérem szép bizonyságtétele és az avatóbizottság tagjai részéről feltett kérdésekre adott válasza után kézrátétellel imádkoztak felette Tőtős János (az avatóbizottság elnöke), id. Veress Ernő, Kiss Zoltán, ifj. Veress Ernő, Veress Efraim és Kelemen J. Sándor lp-ok.

A kézrátétellel való áldáskérés meghitt pillanatai

A közös ebéd elfogyasztása után du 15,oo órától tovább folyt ünneplésünk, amikor először Novák Zsolt testvérem a Kol 4,3-4 alapján szólta Isten igéjét.

Novák Zsolt misszionárius "székfoglaló" igehirdetése

Ezt követte jó néhány köszöntés illetve személyes bizonyságtétel. Jó volt hallani, hogyan munkálkodik Isten Magyarországon is azok életében akik engedték, hogy újjászülje őket és megváltoztassa életüket. Az Úré ezért is minden dicsőség! Záró igehirdetéssel Veress Efraim testvérem szolgált a Mt 14,22-33 alapján. Felejthetetlen alkalom volt ez nemcsak Novák Zsolt testvérem részére, hanem mindazoknak akik jelen voltunk ezen a székelyföldi ünnepélyen. (Erről az alkalomról aprólékosabb beszámolót a Szeretet lapban is olvashatunk majd.)
Óév este itthon Sepsiszentgyörgyön szolgáltam a Dán 5,1-7; 17-30 alapján.
I. A bor hatása alatt
1. Megcsúfoltatnak Isten házának edényei 2-3.v.
2. Földi értékek kerülnek az imádat középpontjába 4.v.
II. A falon megjelent kéz
1. Isten ujja 5.v.
2. Rémületet okoz 6.v.
3. Az ember tehetetlenségéről beszél 8.v.
III. Az Írás célja
1. Ne élj vissza Isten kegyelmével 17-21.v.
2. Tanúlj a múlt eseményeiből 22.v.
3. Vedd komolyan Isten ítéletét 23.v.
Az alkalom után 22,oo órától a fiatalokkal voltam, ahol többek között sor került egy bibliai vetélkedőre is, amely 42 bibliai és 10 logikai kérdést tartalmazott. Az elmúlt évek tapasztalata alapján arra jöttem reá, hogy az ilyen vetélkedők többek között serkentik a fiatalokat a Biblia figyelmesebb olvasására, ami alapján több ismerethez juthatnak.

Bibliát szorgosan lapozgató fiatalok

Újév napja reggelén Bükszádon, délután pedig Csernátonban voltam ahova meghívtuk és két testvér segítségével áthoztuk a Márkosfalvi Gyülekezet tagjait, akikkel együtt szolgáltunk és örültünk az Úrtól kapott megtisztító reménységnek. Ezek után 17,oo órától Kézdivásárhelyen fejeztem be az újévi szolgálatot, ahol helybeliek és vendégek is szolgáltak.
Délutáni igénk volt az 1Jn 3,1-3 Megtisztító reménység címmel
I. A megtisztulás ára
1. Isten részéről "...nagy szeretetet adott..."
2. Az ember részéről "...megtisztítja magát amiképpen Ő is tiszta"
II. A megtisztulás áldása
1. Gyermekek, fiak lettünk 1-2.v.
2. Hasonlók leszünk Őhozzá 2.v.
3. Megfogjuk Őt látni 2.v.
III. A tisztán maradás kockázata
1. Elszakadni a világtól A világ nem ismer (el) minket 1.v.
2. Vigyázni a tisztaságra Még nem lett nyilvánvalóvá mivé leszünk 2.v.
Pénteken délben a családdal kimentünk Sugás erdőre egyet szánkózni. Erről a feleségem blogján képeket is láthattok.
Köszöntelek titeket a Jn 15,4-8 verseivel amivel újév reggelén biztatott az Úr a benne való megmaradásra illetve gyümölcstermésre. Szeretnék tanítvány maradni a szó szoros értelmében.

2008. december 23., kedd


Ez úton is kivánok mindenkinek


Kellemes Karác
sonyi Ünnepet
&
Istentől gazdagon megáldott

Boldog, Békés Új Évet!

"Tudjátok, hogy Ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye..."

(1Jn 3,5)


2008. december 22., hétfő

Készülés az Ünnepre

Az elmúlt héten a szentgyörgyi fiatalok felújították imaházunk kistermét, lefestették az ajtókat, ablakokat és a padlót, majd szépen kitakarítottak. Erre azért volt szükség mert a jövőben az ifjúsági alkalmakat, a női kört és a vasárnapi iskolai foglalkozásokat itt fogjuk tartani. Szombaton néhányan az ifik közül (!?) ki is próbáltuk a termet ami nagyon barátságos és szép tiszta lett.
Ugyanebben az időben a kocsimat is el kellett készíteni télire: gázolajszűrő, kapcsolószekrényben olaj, téli gumi csere, stb. Vagyis most már jöhet a tél.
Vasárnap reggel felvettem egy kedves családot akik Magyarországon dolgoznak és szombat éjjel jöttek Szentgyörgyig, ahonnan tovább vittem őket Bükszádra, ahova ők valók és én éppen oda igyekeztem mivel III. vasárnap de ott szoktam szolgálni. Este itthon zártuk az adventet ahol a fiatalok és mások is áldásosan szolgáltak.

Lk. 19,11-28 A kereskedő szolgák

I. A szolgák gazdája, ura 12.v.
1. Nemes ember - Ábrahám magja, Dávid fia, Isten egyszülött Fia
2. Országa van - Elment átvenni azt
3. Szavatartó - Ígéretet tett, hogy vissza fog térni
II. A szolgák feladata 13.v.
1. Állandóan uruk rendelkezésére állnak - Előszóllította őket
2. Uruk bizalmát élvezik - Pénzt adott nekik
3. Komoly munkát vár tőlük - Kereskedjetek
4. Időt szab megbízatásuk elvégzésére - Míg visszatérek
III. A szolgák (alattvalók) magatartása
1. Lázadók 14.v.
2. Alázatosak 16.v. A TE gírád
3. Hűségesek 17.v.
4. Közömbösek 20.v.
IV. Mi (milyen) lesz a jutalmuk
1. Dicséret - Jól van17.v. Megbecsülés, elismerés
2. A gazda tulajdonából részesedtek 19.v. Legyen birodalmad ... város felett
3. Méltányos 17 és 19.v. A tíz ill. öt gírát nyert, tíz ill. öt várost kapott
4. Rettenetes 24 és 27.v. A gonoszok sorsa: külső sötétség, ítélet

Közben míg e sorokat írom, kint keményen neki is kezdett havazni a gyermekek nagy örömére. Felénk vannak akik azt tartják, hogy a karácsony akkor szép ha fehér. Ezt csak annyival toldanám meg, hogy akkor szép ha a szív is tiszta hófehér.
Mindjárt megyek Eszter leányom elé aki vonattal érkezik haza az ünnepre, úgyhogy együtt lesz a család. Kicsit nosztalgiázok és visszaemlékszem, a 2002. előtti karácsonyokra, amikor valamelyik napján hol a feleségem, hol pedig az én testvéreimmel találkoztunk. Már hetedik alkalommal nem volt erre lehetőség, de az itt élő testvérek megpróbálják pótolni közeli családtagjainkat. Úgyhogy a panaszra semmi okunk.
Kedves feleségem szorgos és előretekintő háziasszonyként a fiukkal a konyhán készül az ünnepre, hogy amikor elérkezik szenteste és a karácsonyi alkalmak, tudjon ő is az ünnepeltre figyelni.
A mai napom nekem is (sok más szolgatársammal együtt) az ünnepre való készülés jegyében telt. Olyan jól esett megtapasztalni, hogy most is igaz az Úr szava aki az Ő éléstárából ót és újat hoz elő. Mt 13,52 Tovább is szeretnék az Úrra figyelve állni előtte. Kérlek imádkozzatok érettem is, hogy adassék szó számnak megnyitásakor, mikor annak szavát kell hirdetni aki Azért jelent meg, hogy bűneinket elvegye. 1Jn 3,5

Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek,
és e földön békesség,
és az emberekhez jó akarat!