2008. április 15., kedd

Szombaton a Székelyföldi Bibliaiskolában voltam. 9,30-tól az áhítaton a Mk. 1,9-11 versek alapján az Istennek való engedelmesség következményeiről osztottam meg a jelenlevőkkel néhány gondolatot, ami után élő imádságok hangzottak el. Ezután a Keresztyén élet kurzusból második vizsgájukat írták meg a diákok, hiszem eredményesen. A következő két órán a Szenvedés és Az egymással való közösség témáját kezdtük kibontani és megbeszélni. A finom ebéd után hazaindultam. Este 6,oo órától itthon Sepsiszentgyörgyön tartottam ifjúsági alkalmat az 1Móz. 21, 1-8 igék alapján Isten ígéreteiről, annak ellenségeiről és azok beteljesedéséről.
Vasárnap Csernátonba és Kézdivásárhelyen voltam. Délelőtt a Mk. 2,23-28 alapján arról beszéltem, Kiknek teher és kiknek áldás Isten rendelete? (köztük a nyugalomnap is)
Teher...
1. Az Úr törvényeit félreértőknek, tévesen értelmezőknek
2. A Jézusban és tanítványaiban hibát keresőknek
3. A saját bűneik felett szemethunyóknak
4. A csak külsőségekre összpontosítóknak
5. A megtérésről és a megszentelődésről hallani nem akaróknak
Áldás...
1. A Jézussal járóknak, az Őt követőknek
2. Az Ő tanítását szem előtt tartóknak
3. Az elsősorban lelkükkel törődőknek
4. A társadalom engedékeny normáitól elfordultaknak
5. Az üdvösség alapjául Jézus áldozatát tartóknak
A délelőtti együttlét végén imádkoztunk egy kedves barátkozóért, Rádúly Miklós tv. feleségéért, aki nagy műtét előtt áll. Az Úr tegye áldássá számára és családja számára is ezt a próbát. Az anyósa azt mondta: Hátha ez a műtét megtérésre segíti...?! Add Uram, hogy úgy legyen!
A finom ebédet Rákosi András testvérék fogyasztottam, ami alatt sok mindenről beszélgettünk. Délután az alkalom első felében szebbnél szebb költeményeket mondtak többek között Garai (szül. Fegyver) Éva Aradról, Tóth (szül. Szabó) Enikő Sepsiszentgyörgyről és Colceag Ildikó testvérnők. Az igeszolgálat alapját a Préd. 5.1-7 versei adták, ami több megfontolásra való tanácsot adott Isten házába illetve az Ő jelenlétébe vágyóknak. Este Kézdin is áldott alkalmunk volt. Imádkozok azért a kézdi barátkozóért, aki nem messze van Isten országától. Örvendek, hogy az alkalom végén jó beszélgetésem lehetett vele.
Hazaérkezésem után éjfél utánig családommal beszélgettünk a közeli és a távolabbi jövőről, különösen ami az ő jövőjüket (megtérés, tanulás, formálódás, pályaválasztás, stb.) illeti. Az egyenként való imádkozás (könyörgés és hálaadás) után hálával a szívünkben hajtottuk fejünket pihenőre.
Hétfőn az orvosnál voltunk feleségemmel, az évi kötelező vizsgálatok kapcsán, majd délután többek között a kisebbik fiammal, Jonatánnal bicikliztem egyet a városban, amit mivel megígértem neki, teljesítenem kellett. Este még a feleségemmel való sétára is futotta az időből, ami nemcsak neki de nekem is jól esett. Hála mindenért az Úrnak!

2008. április 11., péntek

Napi gondok és áldások

Hétfőn mindennapi teendőim után este 7,oo órától a tini fiukkal volt foglalkozásom, aminek keretén belül nagyon jó beszélgetésünk volt. (A feleségem ugyanezt teszi külön a lányokkal.) Az 1Tim. 2,22/a alapján "Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld..." a gyermekkor és az ifjúkor közötti átmeneti időszakban, kamaszkorban adódó biológiai változások velejáróiról, az ifjúkori kívánságok természetéről és azok kerüléséről beszélgettünk. Az alkalom után az egyik legény kérte, hogy beszélhessünk egy keveset négyszemközt. A beszélgetést imával fejeztem (volna) be, ami után ő térdre rogyott és őszinte bűnvalló imájában megvallotta és letette azokat a bűnöket, amelyeket Isten szívére terhelt. Hála ezért az Úrnak!!!
Kedden reggel 8,oo-ra a kocsimat vittem szerelőhöz, mivel a tél folyamán megrongálódott utak miatt kiment az egyik dió, amit ki kellett cserélni. Hála az Úrnak ez is megoldódott. Este Bükszádon a bibliaórai témával, míg Mikóújfaluban a próbatétel kérdésével foglalkoztunk. Az alkalom végén az egyik testvérnő könnyes szemekkel mondta, hogy neki most pont erre volt szüksége. Áldott legyen az Úr, aki gyermekeit olyan eledellel táplálja amire éppen szükségük van!
Szerdán egy idős házaspárt látogattam meg a gyülekezetünkből, akikkel kedves perceket adott Isten az igéből való beszélgetésre és az ennek alapján való imádkozásra. Azt tapasztalom, hogy olyan jó figyelni az Úr vezetésére és indítására. Oda, akkor és azzal menni ahova, amikor és amivel Ő küld. Említett testvéreimnek a hívő élet harcaiban való kitartás buzdítására és a testvéri imaközösségre volt szükségük.
Kedves feleségem, akit az Úrtól kaptam, ezen a napon töltötte 39. születésnapját. Hálát adtam érette, a tőle kapott sok sok szeretetért, gondoskodásért és két kezének munkájáért, amivel önzetlenül szolgál felém, felénk családja felé. Külön hálás vagyok a gyülekezetben végzett munkájáért a tinik és a nők között, akik közül néhányan fel is keresték és felköszöntötték. Újból azt láttam meg, hogy feleségemet nemcsak én és családom, hanem a gyülekezetben - különösen a nőtestvérek - is nagyon szeretik. Megéri a házastárs kérdésében is az Úrra figyelni!
Este Pürkerecre kellett menjek evangélizációs alkalomra. Egész nap olyan nyomorultul éreztem magam. Újból megengedte az Úr, hogy meglássam mennyire alkalmatlan vagyok az evangélium hirdetésének szolgálatára. Még útban Pürkerec felé is imádkoztam és kértem az Urat, hogy minden gyengeségem ellenére tegyen késszé a tőle kapott üzenet örömmel való átadására. Isten meghallgatott és én hálával magasztalom Őt ezért! Nem sokan voltak, de akik eljöttek mind nyitott szívvel hallgatták az igét, amit a Jónás történetéből kiindulva hirdettem. Bizonyosságot adott az Úr afelől, hogy igéje és Szentlelke munkálkodott. Az Úr áldja meg a Hétfalú vidékén elkezdett munkát. Nem könnyű munkát vállalt Kis Ottó tv. de az Úr meg tudja/fogja áldani! Vacsorán Rab János tv. családjában voltam, akik most is őszinte szívvel gyakorolták a vendégszeretetet. Az Úr áldja meg testvéremet, kedves családjával és aranyos unokájával, Józsuéval együtt!
Csütörtökön - gondolom a melegfront hatására - még mindig rossz volt a közérzetem. Nyomottság és kedvetlenség gyötört, ami nem nagyon jellemző reám. De mire az esti bibliaóra ideje elérkezett, az Úr testemben is megelevenített és megáldotta együttlétünket. A Zsid. 3,1-15 igék alapján az Úr mellett való kitartásra kaptunk biztatást, ami a Jézusra való figyelés, a hitetlenségtől való őrizkedés és a szívünkre való vigyázás által lehetséges. Az alkalom után az elöljárókkal volt beszélgetésünk. Rendhagyó módon azzal kezdtük, hogy röviden megosztottuk egymással személyes, családi, munkahelyi és lelki vonatkozású örömeinket, küzdelmeinket, ami után imádkoztunk egymásért és az Úrban való egységünkért. Ezek után pedig a gyülekezetünk jövőjét érintő dolgokról beszélgettünk, döntöttünk. Hálás vagyok azokért akiket Isten adott mellém ebben a gyülekezetben, hogy együtt vigyük előbbre az Úr ügyét ebben a közösségben. Napközben tartalmas beszélgetésünk volt János Csaba testvéremmel skypon keresztül, amit az utóbbi időben Novák Zsolt testvéremmel is szoktunk gyakorolni.
Ma pénteken elküldtem a Szeretet szerkesztőségébe a Vass Márta temetéséről szóló beszámolót, majd a bibliaiskolában való tanításra és a vasárnapi szolgálatokra készülök.

2008. április 7., hétfő

Munkakongresszus és munkanap(ok)

Pénteken a vasárnapi szolgálatokra készültem. Mivel a csernátoni fiatalok elmentek a békési ifi konferenciára, ezt az estét a családommal töltöttem a szabadban, ami több oknál fogva is emlékezetes marad nemcsak nekem de a gyerekek és a feleségem számára is. Ez az alkalom újból megerősítette bennem azt a vágyat, hogy több időt szánjak a családomra. Késő este, már sötét volt amikor hazatértünk. Nagyon hálás vagyok az Úrnak azokért akiket nekem adott!
Szombaton 4,3o-kor indúltunk Kolozsvárra munkakongresszusra. Körzetünket Ivánitzki Efraim (szentgyörgyi elöljáró), Veress Bálint (kézdivásárhelyi felelős) és jómagam képviseltük. Velünk jött még János Csaba kovásznai lp. is. A 10,oo órakor kezdődő áhítaton Veress Bálint tv. buzdított imára a Fil. 4,4-7, majd Papp Dezső tv. a Mt. 7,21-23 alapján.
A RMBGySz vezetőinek a beszámolói után két közösségünk jövőjét komolyan érintő dologban döntöttünk. Örömmel töltött el az ez alkalommal a döntésekben tapasztalt egység. Hála érte mennyei Atyánknak!
Az alkalom végén meghívott vendégünk dr. Otniel Bunaciu a Romániai Baptista Unió jelenlegi elnöke szolgált a Jn. 17,21-23 alapján amiben az egység megnyilvánulásának négy területéről beszélt.
EGYSÉG ...
1. ... a szeretetben
2. ... a hitben
3. ... a bizonyságtételben
4. ... a szolgálatban
A finom ebéd után haza indultunk, és 20,oo óra után kevéssel békességben meg is érkeztünk. Az úton tartalmas beszélgetésünk volt a Salamon életének utolsó szakaszáról.
Vasárnap egész nap itthon Sepsiszentgyörgyön voltam és az előírt igék alapján szolgáltam.
Mk. 1, 12-15 Próbatétel a nagy munka megkezdése előtt
Hasznos volt megfigyelni
I. Jézus megkisértésének, próbatételének
1. A forrását
2. A helyét
3. Az időtartamát
4. Az eszközét
5. Az áldásait
II. Az általa hirdetett evangélium tartalmát
1. Betelt az idő - az üdvösség elnyerésének Istentől rendelt ideje van
2. Elközelített Istennek országa - Jézus Krisztusban elérhetővé lett mindenki számára
3. Térjetek meg - egyetlen lehetőség az Istenhez való visszafordulásra
4. Higgyetek az evangéliumban - egyedüli esély a megmenekülésre és a megmaradásra
Ez volt az Isten Fia evangéliumának a kezdete. Szeretném AZT, ÚGY és AZÉRT prédikálni AMIT, AHOGYAN és AMIÉRT Jézus tette.
Az úrvacsoránál az 1Kor. 11,27-29 alapján önmagunk megpróbálására (önvizsgálatra) kért az ige, különösen hitünk (2Kor. 13,5) és cselekedeteink (Gal. 6,4) területén.
A déli órában idős és beteg testvéreket látogattam meg, akikkel az úrvacsorában való közösséget is gyakoroltuk. Hazaérkezésem után az ebéd alatt egymás után csörögtek a telefonok és jöttek a jókívánságok, ugyanis Isten megtartó kegyelméből ezen a napon töltöttem 44. életévemet. Minden egyes kegyelmi évért és napért Istennek tartozok hálával; szeretnék továbbra is Neki élni és szolgálni örömmel ameddig Ő megengedi!

2008. április 4., péntek

Az igaznak emlékezete áldott

Kedden este Bükszádon majd Mikóújfaluban voltam. Jól esett látni a testvéreket, akikkel együtt álltunk Isten előtt, az ige mellett, imádkozva és énekelve. A bükszádi gyülekezetben nagyon nyíltan szoktunk beszélni mindennapi harcainkról, támadásainkról és örömünkről is. Most is így történt. A Mikóújfaluban levő testvéreim életében is jó látni, hogyan növekednek a kegyelemben és az Úr Jézus Krisztus megismerésében. Az Úr adjon gyarapodást mindenütt az Ő népe között!
Szerdán de meglátogattam egy kedves idős testvéremet (Pál Lajos) a kórházban, aki néhány hónap leforgása alatt két műtéten esett át, amiben először a térdébe, most pedig a csípőjébe tettek mű protézist. Hála az Úrnak a műtét sikerült és reménykedünk abban, hogy testvérünk az Úr segítségével jobban fog tudni járni. Az Úr adjon neki sok erőt ehhez!
Délután és este Márkosfalván, Kézdivásárhelyen majd Csernátonban voltam a testvérek között ahol a bibliaórai igével foglalkoztunk.
Csütörtökön 10,oo órakor indultunk a dr. Vass Gergelyné szül. Fodor Márta testvérnő temetésére Marosvásárhelyre, ahova velem jöttek: feleségem, Bertalan Rebeka és Rákossy Rózsika testvérnők. Hála az Úrnak idejében érkeztünk az imaházhoz ahol találkoztunk Borzási Gyula testvérrel és azokkal akik vele jöttek, majd Barabás Zoltán tv. segítségével kijutottunk a remeteszegi temetőbe. A 14,oo órakor kezdődő gyászistentisztelet Kelemen J. Sándor lp. imájával vette kezdetét, majd id. Veress Ernő tv. a Jn. 11,25-26 alapján szólt a gyászoló családhoz, testvérekhez és végtisztességet tevőkhöz: ÉN VAGYOK A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET. HISZED E EZT? Ezután Vass András tv. a Jak. 5, 13/a verse alapján buzdított a szenvedések között való imádság lehetőségével való élésre. Borzási István tv. az És. 48,10-12 alapján román nyelven szólt a szenvedés céljáról és áldásairól. Végül pedig Borzási Gyula tv. az 1Pt. 3,3-5-ből kiindulva elköltözött testvérnőnk belső ékességéről beszélt, majd a nekrológ felolvasása és Vékás Zoltán tv. imája zárta a kápolnánál való gyászszertartást. A sírkertben Bálint Pál tv. a Jn. 16, 28 alapján párhuzamot vont Jézus megkísértése, bűnnek való meghalása és halálból való feltámadása és a menybe az Atyához vágyó ember élete között. A sírkertben imádkoztak Kiss Zoltán, ifj. Budai Lajos és Király Tibor testvérek. Úgy a kápolnánál mint a sírnál az Arad belvárosi gyülekezet (dr. Vass Gergely lp. szolgálati helye) énekkara és a RMBGySz gyülekezeteiből érkezett testvérekből összeállt énekkar szolgált Mike József, Kiss László és Szűcs Ernő karmesterek vezetésével. A lelkipásztori karból 29-en (legtöbben feleségükkel együtt) személyes jelenlétükkel nyílvánították Gergely testvérünkkel és kedves családjával való egyyüttérzésüket.
Özvegyen maradt dr. Vass Gergely testvéremnek, barátomnak és kollégámnak a Rm. 8,35-39, míg gyermekeinek és családjuknak a Jn. 14,18 igékkel kívánok sok erőt és vigasztalódást a következő időkre nézve. Imádkozunk értetek!!!
"Az igaznak emlékezete áldott..." Péld. 10,7

2008. március 31., hétfő

Az elmúlt hét dióhéjban

Az elmúlt héten kedden, szerdán és csütörtökön a hétköznapi program szerint a körzet mind az öt gyülekezetét és két misszióállomását meglátogattam.
Pénteken du a feleségemmel együtt a Hargita Táborba mentünk ahol keddtől az Európai Baptista Föderáció Női Szakosztályának vezetősége tanácskozott és péntek este vacsora után a helyi Női Szövetség vezetőségével is találkozott.
Szombaton de 10,oo órától az Európai Föderáció vendégei tartottak egy konferenciát a Székelyföldi nőtestvéreknek, ahova körzetünkből 38-an (!!!) jöttek el, amit már több mint egy hónapja meghirdettünk és amire (nem hiába) bátorítottuk a testvérnőket.
10,3o-tól a Székelyföldi Missziókerület Tanácsa is ülésezett, ahol többek között meghallgattuk Veress Bálint avatandó diakónus tv. bizonyságtételét, majd a kérdéseinkre adott felelet után kitűztük az avatás időpontját és megneveztük az avatóbizottság tagjait. Az ünnepélyes keretek között történő diakónus avatásra május 12-én pünkösd II. napján, hétfőn de. 10,oo órai kezdettel a Kézdivásárhelyi Baptista Gyülekezetben kerül sor.
Vasárnap délelőtt Csíkszeredában szolgáltam, majd úrvacsorai közösséget is gyakoroltunk. A finom ebédet Kui Bálint testvérék fogyasztottuk el, ami után 15,oo órára Szentegyházára igyekeztünk, ahol körzeti megbeszélésünk volt a két gyülekezet szolgálattevőivel. A 16,oo órától kezdődő istentiszteleten a Jn. 10,1-10 alapján szolgáltam, majd 18,oo órára Udvarhelyre mentem ahova evangélizációs estére voltam hivatalos a gyülekezetünk énekcsoportjával. Erre az alkalomra az Úr a Jn. 20, 24-29 verseiből adott üzenetet, melyben Tamás megkésett húsvétjának okairól és örömének beteljesedéséről beszéltem.
Hétfőn de hivatalos ügyeket rendeztem, leveleket írtam és tettem postára, majd du 4,oo - 7,oo óra között a Biblia Liga gyülekezetplántálási programjának keretén belül együtt voltunk a képen látható missziómunkásokkal és a Liga két belföldi vezetőjével, Stefan Tiriac és Victor Sainiuc testvérekkel.

Balról jobbra: Erdő Zoltán diakónus (Ürmös), Akácsos Zsuzsa, Ivánitzki Efraim (Sepsiszentgyörgy), Kis Ottó (Négyfalú), Stefan Tiriac, Victor Sainiuc (Romániai Biblia Liga), Veress Bálint és Mária (Kézdivásárhely) és Ivánitzki Gabriella (Sepsiszentgyörgy). A képről hiányzik a feleségem, aki éppen ki kellett menjen vacsit készíteni, és én aki a képet készítettem.

Az alkalom alatt kaptuk a hírt dr. Vass Gergelyné Márta testvérnő elköltözéséről az örök hazába. Az Úr vigasztalja és erősítse a hátramaradottakat!
A vendégekkel való vacsora után Veress Bálint és Mária testvérekkel a Kézdire tervezett avatási alkalom szervezéséről beszélgettünk és imádkoztunk is ezért.
Az Úr adjon jó előmenetelt a Székelyföldön elkezdett munkában, az Ő neve dicsőségére!!!

2008. március 27., csütörtök

Az influenza margójára...

Sajnálattal olvasom és látom, (a körzet gyülekezeteiben is) hogy az ünnepek alatt és után hány embert vert le lábáról az influenza. Kívánok mindeniknek (Efraim, Ernő tv. és Annuska néni, ...) mihamarabbi gyógyulást!!!
Azt tapasztaltam, hogy ezt testileg el lehet kerülni, jobban odafigyelve a réteges táplálkozásra, a testi mozgásra, kicsivel nagyobb óvatosságra, aminek hiánya miatt nagyon hamar legyengül az ember testi immun illetve védekező rendszere. Nem úgy írom erről mint akinek minden esetben sikerült volna ez, de az elmúlt szezonban próbáltam jobban odafigyelni erre és higgyétek el nem volt hiábavaló. Tudom, hogy a lelki munkások esete különbözik másokétól, mivel van az a szép és jó gyakorlatunk, hogy az istentiszteletek alkalmainak végén az ajtónál kezet fogunk és néhány szót váltunk a testvérekkel, amely esetben szinte elkerülhetetlen a "barátságos" vírusok felszedése. A múlt héten Mikóújfaluban meglátogattam azt a családot akik 2007. decemberében merítkeztek be és őket is keményen megtámadta az influenza annyira, hogy több mint egy hétig ágyban feküdtek erős láz és csúnya köhögés kíséretében. Előbb gondba voltam, bemenjek e hozzájuk, végül vettem a bátorságot és megtettem. Sokáig nem felejtem el a Noémi (15 éves) imáját, amiben többek között a következőt mondta: ... Úr Jézus! Köszönöm, hogy így betegen is szeretsz minket... Köszönjük a látogatást! ... Kérlek őrizd meg Zoltán testvért, hogy ne kapja el tőlünk ezt a csúnya vírust! ... Isten meghallgatta imádságát, hála érte az Úrnak! Megértettem, hogy alkalomadtán nekünk is lehet ezt kérni, mert az Úr meghallgat(hat).

Ennek kapcsán azon gondolkoztam, hogy hány és hány esetben támadnak meg bennünket hívőket is úgynevezett "láthatatlan vírusok" amelyeket sok esetben csak akkor veszünk észre mikor már lelkileg "padlón" vagyunk. Ezért Isten gyermekeinek talán jobban oda kellene figyeljenek arra, hogyan és mivel táplálják lelküket, mit olvasnak és néznek, milyen "társaságba" fordulnak meg, kik a barátai, mert azokat a lelkünket megerőtlenítő, ártalmatlannak tűnő dolgokat a legtöbb esetben így szed(het)jük fel, ami aztán szemlátomást fog terjedni környezetünkben, családunkban és gyülekezetünkben, mint az influenza vírus vagy Pál szerint mint a rák fekély. (2Tim. 2,16-18) Ezekre és az ehhez hasonló dolgokra való nagyobb odafigyeléssel elkerülhető lenne az egyéni és gyülekezeti életünket érintő lelki természetű gondok és bajok nagy, vagy legalábbis egy része.

Nekem nagy szükségem van arra, hogy tőlem telhetően maximálisan óvakodjak és vigyázzak ezekre és minden igyekezetemmel azon legyek, hogy hatalmasan megerősödjek a belső emberben a Lélek által (Ef. 3,16), hogy ne tehessenek kárt bennem a levegőben levő láthatatlan, ugyanakkor nagyon veszélyes hatalmasságok (Ef. 6,12), akikkel szellemileg felkészülten harcolva, az Úr oltalma és segítsége folytán győztes lehetek!

2008. március 25., kedd

Ünnep az ünnepek után

Isten kegyelméből lelki áldásokban gazdag ünnepet tudhatunk magunk mögött. Újból betöltött Istennek az Igék által nyújtott öröme ami évről évre kedvesebbé válik számomra mindamellett, hogy egyre inkább érzékelem az üres, csupán külsőségekre szorítkozó ünneplést keresztyének között is, akiknél Isten hatalmas áldozata és Jézus halálból való feltámadása mellett más dolgok adják az ünnep örömét. Uram őrizd meg népedet, köztük engemet is ettől!!!
Szombaton este az ifjúsági alkalmat itt Sepsiszentgyörgyön Győrfi Tóbiás tartotta, aminek témája az egymás kölcsönös bátorítása és intése volt. Terítékre került több ezzel kapcsolatos kérdés is, amire megpróbáltunk igei választ adni. Itthon volt többek között Rákossy Mónika is, a WOL (Magyarországi Élet Szava) egyik teljes idejű munka társa.
Vasárnap de Szentgyörgyön szolgáltunk Tóbiással. A délutánt vendégeinkkel (anyósom, sógorom és sógor nőm) töltöttük, akikkel elég ritkán találkozunk. Több mindenről beszélgettünk ami által még közelebb kerülhettünk egymáshoz. Este Bükszádon lehettünk a testvérekkel ahova átjöttek velünk a mikóújfalusi testvérek is, akik lábadoznak az erős influenzából. Az alkalom után Tóbiást Bács Gerhárd testvérem (Bükszád) átvitte Tusnádra a vonathoz, aki ünnep II. napján Szentegyházán és Csíkszeredába szolgált. Tóbiásban egy kedves fiatal szolga társat ismerhettem meg, akit az együtt való szolgálatok és beszélgetések után a szívembe zártam. Az Úr áldja meg és mutassa meg neki azt a helyet ahol az aratás Ura őt látni akarja!
Hétfőn reggel kedves vendégeink haza indultak akiktől az elválás nemcsak a feleségemnek de a család minden tagjának nehezére esett. Hála az Úrnak minden baj nélkül haza érkeztek. Az Úr áldja meg őket is! Délelőtt Csernátonba, délután Márkosfalván, este pedig Kézdivásárhelyen szolgáltam az előírt igékből a következő gondolatok alapján.

1Kor. 15,12-22 Ha nincs feltámadás akkor...

1. Krisztus sem támadott fel 13 és 16.v.
2. Üres beszéd prédikálásunk 14.v.
3. Hiábavaló a mi hitünk 14.v.
4. Isten hamis tanúinak bizonyulunk 15.v.
5. Még bűneinkben vagyunk 17.v.
6. Azok is elvesztek akik Krisztusban éltek és haltak meg 18.v.
7. Minden embernél nyomorultabbak vagyunk 19.v.

Lk. 24,13-35 A hitükben megbetegedett emmausi tanítványok

1. A betegség okai avagy a diagnózis
- Kérdéseikre maguk próbálnak válaszolni 15.v.
- Jézusban csupán földi szükségeik "orvosát" látják 19.v.
- Hamis reménység és hit 21.v.
2. Jézus kezelési módja
- Leleplezi előttük állapotukat 25.v.
- Megérteti velük az írásokat 27.v.
- Vágyat ébreszt a vele való közösség után 29.v.
3. A gyógyulás folyamatának első jelei
- Felismerik Jézust annak aki 31.v.
- Fordulat áll be az életükbe 33.v.
- Nem tudnak hallgatni a velük történtekről 35.v.

A déli alkalommal Benedek László testvérék fogyasztottuk el a finom ebédet, a Paul Elemér tv. családjával Brassóból. A nap végén mint a virágos legelőről hazatért méhecske érkeztem szeretteimhez, akikkel megbeszéltük és megosztottuk az elmúlt ünnep tanulságait és néhány Istentől kapott gondolatot, majd hálával a szívünkbe tértünk nyugovóra.
Istennek legyen hála, hogy Jézus feltámadásának ünnepe nem ért és nem ér véget soha...